12/08/2024
Mi a teremtés? Mi az energia? Mi az, hogy minden mögött érzelem van?
Mi az, hogy szabad? Egyszerű szavak. Mégis , ha mint létformáról beszélünk egyáltalán nem egyszerű.
Vagyok olyan "szerencsés", hogy az élet, vagyis a belső Énem vezet, és hagyom is. És elég határozott stop táblákat, sőt mi több, falakat húz elém.
És mikor elém áll, pontosan tudom, hogy az enyém. Én teremtettem. Nem mutogatok kifelé. A határt viszont meghúzom annak, aki mutatja nekem - más személynek. Mindig reflektáltam belülről az ilyen helyzetekre, és magamban kerestem találtam a hibát. Így oltalmaztam fel az "ellenem vétkezőket". Meg volt az eredménye. Mindenemre "rászálltak". A jó, a béke, és szeretet nevében pedig hagytam. Mert önreflektáltam-bennem (is) van hiba. Haragudtam Istenre, teremtőre-ki minek hívja-hogy miért hagyta. De tudtam, és mindig egyre jobban tudom, hogy én hagytam. Az élet pedig tanít.
Sokáig nem értettem, hogy hogyan is valósul meg ez a teremtés.
Az utóbbi időben veszem észre, hogy gyakorlatilag egy energiáról beszélünk. Érzelmi töltetről. És gyakorlatban is észre veszem.
A legjobb példa erre épp ma történt. De nem ma indult.
Azért ezt a történetet írom, mert ez kivételesen nem párkapcsolati, hanem anyagi, ami szerintem sokkal "kézzel foghatóbb", így szerintem érthetőbb is.
Természetesen A történet szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve. ;)
Történt is ugyan pár hete, hogy fiam kinőtte az ágyát. Néztem neki újat. Találtam egy használtat, Elmentem megnéztem. Nem mai darab. De stabil. Hibát 1 et mutattak rajta. De tele volt pakolva. A szoba sötét volt, körbe volt bútorozva.
Lefoglaltam.
Mikor érte mentünk, lapokra szerelve pakoltuk be, akkor láttam, hogy minden egyes lap kopott, koszos-de az a leszedhetetlen fajta, lepattogott a festés rajta, matricák nyoma amiket leszedtek, de látod, hogy alatta van az eredeti szín, ami teljesen más, mint körülötte.
Percekig csak álltam, és néztem, hogy pakolják nekem, és nem mertem azt mondani, hogy állj!
Köszönöm, nem kell.
Nyeltem egyet, és azt mondtam, hogy nincs más, ez van, már 2 embert is ugrasztottam és utaztattam emiatt, a tulajt is pluszban aki előtte egy napig szerelte szét. Nem jó szívvel van itt azóta se. Nem reklamáltam utólag se. Tudtam az én felelősségem, akkor kellett volna, amikor elhoztam, de nem tettem.
Ahhoz képest drága volt, amilyen állapotban a lapokat láttam.
Majd árulni kezdtem a fiam baba bútorait. El se férne mellette, és annak az árából veszem az új matracot. 3 bútor darab. Egy áráért kb. Egy idő után levittem az árát, mert nem jelentkeztek. Majd egyszer csak valaki kérdés nélkül lefoglalta. Az volt az érzésem, hogy így is nagyon ár alatt adtam, annyira szép, annyira vigyáztunk rá. Nem ragasztgadta tele a fiam semmivel. Nem volt rajta sérülés. Mikor eljöttek érte,és kipakoltam belőle se láttam semmit. Egyedül az egyik belesejében volt egy picit az élénél,hogy feljött a fedőréteg,de mivel belül van az sem látható,amint belepakol az ember,így én sem vettem észre előbb. Amikor elvitték sem nézték,nem kérdeztek. Szívből adtuk, fiammal megsirattuk. Megnyugtattam, jó szolgálatot tesz, más babának. Az egyedileg hozzá készített baba takaró szettet, függönyt is hozzá adtam ajándékba.
Átadáskor a fiókok, polcok kiestek, sérültek. Felpakolásnál is jeleztem,hogy ahogy épp felteszik sérülni fog útközben.
Nem volt érdekes, -"jó az úgy". Kaptam a választ.
Majd jött a hidegzuhany.
Mérhetetlen stílusban Kérték vissza az ár felét,vagy visszahozzák. Csatoltak képeket, amin láttam, pont ott van a sérülés, ahol jeleztem, hogy sérülni fog. Nem voltak rajta a bútoron átadáskor. A stílust nem idézem, mert nem alacsonyodok le még "idézés" szinten sem arra a szintre. És nem is a sérelem a lényeg.
Miért is írtam le? Tökéletes példa az energiára.
Az energia az volt, hogy elégedetlen voltam azzal a bútorral, amit magam vettem. Nem volt merszem kiállni magamért, és nemet mondani. A térben benn maradt. Ahogy persze nem csak ez, hanem sok minden már elvárás, és kimondatlanság , önhibáztatás is feljött bennem. Ami mindig is ott volt kimondatlanul, és megoldatlanul. A szép dolgom féltettem, hogy csúnyának látják,és nem becsülik. Amire annyira vigyáztam, ami tényleg szinte mintha új lett volna.
Míg nem az energia újra megteremtette magát, és manifesztálódott. Ami bennem elégedetlenség, elvárás, félelem volt, és nem álltam ki magamért. Nem húztam határt, és nem adtam hangot neki...hát kimondja helyettem más....csak az már a fájóbb tanulópénz, mert ezt érezzük káosznak, és igazságtalannak.
Pedig egyszerűen csak az "érzés"-"energia" ami belőlünk fakad, utat tör magának. Mindegy neki, hogy ki a szereplő, és milyen úton jön. Ha bátor vagy, és magad irányítod kevésbé kellemetlen, mintha elmenekülsz előle.
Ez a tanulópálya a (csoportos) tánc is. Ahol felmérheted, hogy állsz a teremtéseddel, a világgal, és emberekkel való kapcsolataiddal. Ha a táncot választod, lehetőséget kapsz egy sérülésmentes , biztonságos módjára. De táncolnod sem igazán kell. Csak mozdulnod, és érezni. És figyelni hogy mozdul benned, körülötted.
