UProgram

UProgram Újpesti rendezvények, programok - Egy helyen, Nektek!

💜🎤 Ki hitte volna, hogy a neves előadóművész-dalszerző ezer szállal kötődik Újpesthez? Harcsa Veronika nem kevés időt tö...
13/01/2025

💜🎤 Ki hitte volna, hogy a neves előadóművész-dalszerző ezer szállal kötődik Újpesthez? Harcsa Veronika nem kevés időt töltött el városunkban, hiszen Újpesten sajátította el zenei képzése alapjait. A művésznő most visszatér hozzánk, hiszen január 20-án a Városháza dísztermében mutatja be Lámpafény című előadását. Az idei év legelső Városházi Esték programján új életre kelnek a XX. századi magyar költők versei, tizenegy megzenésített költeményt hallgathatunk meg.

Igazán kivételesnek ígérkezik az év legelső Városházi Estje, hiszen egy régen hallott albumot mutat be Harcsa Veronika énekes-dalszerző és alkotótársa, Gyémánt Bálint gitárművész, és megtiszteli részvételével Dresch Mihály Kossuth-díjas zenész is ezt az előadást.

A Lámpafény című album még 2011 májusában jelent meg, hosszú és elmélyült, tudatos válogatást követően. A verseket Harcsa Veronika válogatta és zenésítette meg, akkori zenekara, a Harcsa Veronika Quartet közreműködésével. Noha az album debütálása óta már 14 év telt el, a Lámpafény komoly utóélettel bír, változatlan sikerrel játsszák.

„Különleges alkalom lesz számomra ez az este, hiszen kisfiam júliusi születése óta alig vállaltam felkérést. A Lámpafény-összeállítást pedig kedves városomban, Újpesten mutatjuk be először a gyermekáldás óta.”

S hogy mire számíthatnak azok a vendégek, akik A magyar kultúra programsorozaton felkeresik a Városháza dísztermét? A dalszerző-előadóművész annak idején személyesen válogatta össze, majd zenésítette meg a kedvenc XX. századi magyar költői verseit. Felcsendülnek például Weöres Sándor, Tóth Árpád, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Nemes Nagy Ágnes, József Attila vagy Kassák Lajos művei is.

„A Lámpafény volt a legelső magyar nyelvű albumom, s úgy érzem, kiállta az idők próbáját. Büszke és boldog vagyok, hogy olyan kiemelt eseményeken mutathatjuk be a hallgatóknak, mint A magyar kultúra napja” – osztotta meg érzéseit az előadóművész. Aki azt is elárulta, több „kedvenc verse” is lett erről az albumról.

„Nemes Nagy Ágnes Szobrokat vittem című versének letisztult sorai egy sokkal nagyobb történet képeit villantják fel az olvasóban. József Attila: Ülni, állni, ölni, halni című művét elénekelni mindig a koncert csúcspontját jelenti számomra. De megemlíthetném Weöres Sándor: Kihajolni veszélyes című, jellegzetesen játékos versét vagy Karinthy Frigyes: Együgyű mese című történetversét” – mesélte Harcsa Veronika, akinek Kassák Lajos okozta a legnagyobb katarzist. „Annyira meglepett és letaglózott a költő munkássága, hogy elmélyültem a Kassák-életműben, s később, 2015-ben egy teljes Kassák Lajos-albumot alkottunk meg.”

S végül beszéljünk kicsit Újpestről, amelyhez – csodák csodájára – ezer szállal kötődik az előadóművész. „Bár Budakalászon nevelkedtem, ám Újpesten kezdtem el jazz éneklést tanulni. Ugyanis itt, az akkori Erkel Gyula zeneiskolában vettem első énekóráimat, Munkácsi Bea és Éliás Gyula oktatásával. Az órák után pedig beültem a Király utcai könyvtárba, ahol lemezeket kölcsönöztem a cédé gyűjteményből. Ám még nincs vége az újpesti korszaknak, hiszen a felsőoktatás is a IV. kerülethez kötötte az énekesnőt.
„Akkoriban Újpesten, az Ady Endre Művelődési Házban bérelt termet a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszéke. Jó ideig tehát ide jártam egyetemre, sőt, alkotótársam, Gyémánt Bálint is itt volt hallgató.”

❗️A művésznő tehát szinte hazalátogat január 20-án, 18 órai kezdettel, hogy bemutassa a Lámpafény című albumát a Városháza dísztermében. Amelyen ingyen vehetnek részt az érdeklődők, azonban előzetes regisztráció szükséges a https://ujpest.hu/varoshazi-estek/ oldalon.

Január 22-én, a magyar kultúra napján várunk titeket az UPódium harmadik évadának következő eseményére, ahol három fanta...
09/01/2025

Január 22-én, a magyar kultúra napján várunk titeket az UPódium harmadik évadának következő eseményére, ahol három fantasztikus művész lép először együtt színpadra. Egy felejthetetlen este, tele érzelemmel, zenével és történetekkel!

Fellépők:
✨ Jávori Ferenc ’Fegya – a Budapest Klezmer Band alapítója, legendás zeneszerző
✨ Lutter Imre – díjazott költő és előadóművész legújabb verseivel
✨ Szinetár Dóra – Jászai Mari-díjas színművész dalaival és emlékezetes szerepeivel
Az est házigazdája: Juhász Anna

💫 Az este központjában: szerelem, szeretet, kitartás, az idő múlása – szívhez szóló történetekkel és varázslatos zenével.

📍 Helyszín: UP Rendezvénytér
🕖 Időpont: 2025. január 22., 19:00
🎟 Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött:
https://uprendezvenyter.hu/upodium/

🎭💜 Telitalálat lett a rendhagyó osztályfőnöki óraWin-win helyzetnek nevezhető, hogy már második éve rendhagyó osztályfőn...
09/01/2025

🎭💜 Telitalálat lett a rendhagyó osztályfőnöki óra

Win-win helyzetnek nevezhető, hogy már második éve rendhagyó osztályfőnöki órákat tartanak a Bródy Imre Gimnázium drámatagozatos osztályai az Ifjúsági Házban, kortárs csoportok számára. A végzős drámások olyan előadásokat mutatnak be a velük egykorú gimnazisták számára, amelyek megszólítják őket, és társadalmi problémákra reagálnak. A népszerű rendhagyó osztályfőnöki óra az Újpesti Felhőn Szállók program egyik alappillérét képezi.

A rendhagyó osztályfőnöki órát Újpest Önkormányzata keltette életre az Újpesti Bródy Imre Gimnáziummal, annak érdekében, hogy a fiatalokat, a tizenéveseket érintő családi és társadalmi problémák kerülhessenek a fókuszba, s válhasson belőlük – akár otthon, akár az iskolai osztályfőnöki órán – beszédtéma. A gondosan kiválasztott és színpadra állított előadások egytől-egyig a tizenévesek hétköznapjaira és gondjaira reflektálnak. A rendhagyó osztályfőnöki óra a gimnázium drámatagozatosai és tanáraik vívmánya. A két drámatanár, a darabok rendezői, Sütőné Seres Adrienn és Sztaskó Richard nagyon büszkék az eddig elért eredményekre, s a pozitív visszajelzésekre. Az pedig hatalmas szakmai előrelépés és egyfajta érdem ennek a közösségnek, hogy „valódi” nagyszínpadon, ráadásul kortársaik előtt tudják bemutatni rátermettségüket az Ifjúsági Ház pódiumán. „A Bródy színházterme 60 fő befogadására alkalmas, itt általában zártkörű bemutatókat, vizsgaelőadásokat tartunk. Az Ifjúsági Ház adottságai sokkal grandiózusabbak, hiszen lényegesen nagyobb a színpada, a nézőtere pedig 350 nézőt képes befogadni. Így a növendékek megtapasztalhatják, hogy milyen egy nagy méretű színpadon mozogni, ráadásul nagyszámú közönség előtt, akiktől folyamatosan érkeznek a reakciók” – vélekedett Sütőné Seres Adrienn. A tanárnő rendezésében eddig A harag napja, a Karantén és A hírnév ára című darabokat mutatták be.

Sztaskó Richard drámaszakos tanár g szintén három darabot állított eddig színpadra a rendhagyó osztályfőnöki óra keretein belül: tavaly októberben Gianina Cărbunariu drámáját, A Tigrist adták elő. Ezt követte idén májusban a Majd a komornyik, legutóbbi alkalommal pedig Raymond Queneau Stílusgyakorlatok című előadása. „Számos komoly pozitív hozadéka van számunkra is a rendhagyó osztályfőnöki óráknak, hiszen egy nagyszínpadon játszhatnak a drámások, akik rengeteg jó visszajelzést kapnak a néző diáktársaiktól és a pedagógusoktól egyaránt. Láthatóan és érezhetően nagyon motiváltak a játszók, alkotóként nekem is sokat jelent, hogy remek közönség előtt mutathatjuk be a tudásunkat és elképzeléseinket. Pedagógusként pedig jó érzés, hogy komoly színpadi jelenléthez tudjuk segíteni a diákjainkat.”

A pedagógusok azt is megerősítik, hogy már a darabválasztásnál is fontos szempont, hogy megszólítsa a téma a kortárs csoportokat, és érvényes, aktuális üzeneteket adjon át a kamasz nézőknek. Tanár Úr azt is elmondta, hogy eddig valamennyi bemutatót követően kerekasztal beszélgetést tartottak, azonban most kidolgozott egy oktatási segédanyagot a legutolsó bemutató, a Stílusgyakorlatok témája alapján. Ezzel az előadás tanórai feldolgozását szerette volna támogatni. „Fontos ugyanis, hogy az előadást követően az osztályfőnöki vagy más szakórákon, sőt akár otthon is beszéljék meg azokat a gondolataikat, érzéseiket, problémáikat, amiket az előadás váltott ki belőlük.”

Ami a próbafolyamatot illeti, a diákoknak heti két drámaórájuk van, és délutánonként is tudnak próbálni, de természetesen nem kötheti le az összes idejüket és energiájukat az éppen aktuális előadás. „Hosszú munkafolyamat tehát, amíg színpadra állítunk egy-egy darabot, hiszen nem elégszünk meg félmunkával. Mindenki csakis a legjobbal éri be” – árulta el a drámatanár.

Sütőné Seres Adrienn pedig azt erősítette meg, hogy kettős céljuk van: egyrészt nyilván szórakoztatni akarják a közönséget, másrészt nagyon fontos a célzott darabválasztás és az újpesti fiatalok mentálhigiénés támogatása, érzékenyítése.
„Azok a problémák, amelyeket a darabjaink fókuszába állítunk, az érintett korosztály valós problémái. Nagyon bízunk benne, hogy az oktatási segédanyag, illetve a feldolgozó beszélgetések segítségével felszínre kerülnek a gyerekek problémái, képessé válnak felismerni a saját elakadásukat. Mivel nem kötelező saját magukról megosztaniuk érzékeny információkat, hanem a látott darab szereplőiről beszélhetnek, ezért talán könnyebb a kommunikáció.”

A pedagógus-drámatanárok azt is felelevenítették, hogy tavaly az UNICEF Gyermekjogi Konferenciáján népszerűsítették az Újpesti Felhőn Szállók programját és köztük a rendhagyó osztályfőnöki órát. „Az ország számos városából kaptuk a pedagógusok visszajelzéseit. Hallottak már a kezdeményezésről, és szeretnék a saját városukban, iskolájukban is meghonosítani a teljes projektet, így a rendhagyó osztályfőnöki órát is.”

Tavaly ősszel első helyezést ért el az Újpesti Felhőn Szállók a legjobb önkormányzati gyakorlatok között, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének pályázatán. Ami pedig a jövőt illeti, az ünnepek után újult erővel folyik tovább az alkotói munka.

„Természetesen már tart a próbafolyamat, és készülünk a következő bemutatónkra, de egyelőre maradjon titok, hogy mi is lesz az. Nagyon reményteli számunkra, hogy Újpest vezetése és Bedő Kata alpolgármester asszony kifejezte szándékát, hogy a következő ciklusban is számít a rendhagyó osztályfőnöki óráinkra és az együttműködésre a Bródy Imre Gimnáziummal” – fejtették ki bizakodásukat a Bródy drámatanárai.

Ördögi körforgás: a vérfertőzés természetrajza Újpestre érkezik az a tabudöntögető előadás, amelyet Péterfy-Novák Éva *A...
07/01/2025

Ördögi körforgás: a vérfertőzés természetrajza

Újpestre érkezik az a tabudöntögető előadás, amelyet Péterfy-Novák Éva *Apád előtt ne vetkőzz* című regénye alapján állított színpadra Tasnádi István dramaturg-rendező, Péterfy Bori és Pataki Ferenc színművészek szereplésével. Rendkívül megrázó témát, a sz*****is abúzus és a vérfertőző kapcsolatok természetrajzát mutatja be a mű. Ezáltal húsbavágó társadalmi kérdésekre mutat rá az író: mi lesz egy megnyomorított gyermekből? Miért válik szörnyeteggé egy felnőtt? A kétségtelenül brutális hatású előadást január 14-én az UP Rendezvénytér Sinkó László Színháztermében tekinthetik meg az előzetesen regisztrált nézők. A program az Újpesti Felhőn Szállók Szülői Akadémia részét képezi. A bemutatót követően pódiumbeszélgetést is tartanak, amelyen az írónő, Péterfy-Novák Éva, valamint a színművészek, Péterfy Bori és Pataki Ferenc is részt vesznek.

Sikerült elérnünk az Umbriában élő Péterfy-Novák Évát, aki négy éven át írta ezt a regényt, amelynek valamennyi cselekményszála igaz történeteken alapszik: több mint fél tucat emberrel interjúzott hozzá. A regény igyekszik bemutatni a bántalmazás lélektanát, hogy kiből és milyen okból lehet erőszaktevő. Az ikonikus írónő azt is megosztotta, hogy terapeuta kísérte munkáját: Csiffáry-Vas Réka segített neki feldolgozni a hallottakat, tapasztaltakat. Az *Apád előtt ne vetkőzz* című regény bemutatója 2019-ben volt, majd egy évvel később, a COVID kellős közepén tűzték műsorra az előadást. Azóta havonta látható a Jurányi Házban. Brutális az utóélete is a műnek, hiszen rengeteg privát megkeresés és felkavaró beszámoló érkezik a szerzőhöz, aki önálló Facebook-oldalt hozott létre a történetek publikálására *Ne maradj csendben* néven.

„Tisztában vagyok azzal, hogy nagyon megviseli az olvasókat és a nézőket is a mű témája és tartalma, s ez alól én sem voltam, vagyok kivétel. Ugyanakkor muszáj tudatosítani, hogy nagyon is létező a jelenség: a gyermekek elleni sz*****is erőszak több mint 70 százalékában nem ismeretlen, hanem bizalmi ember, legtöbbször családtag követi el. Hozzáteszem, nem hagytam abba az írást azzal, hogy bezáródik az ajtó, hanem szándékosan beviszem az olvasót az ajtók mögé. Mert azt szerettem volna, ha meglátják, ha bepillantást nyernek abba, min megy keresztül a sz*****is abúzus áldozata. Hogy ne fedje homály, hogy ne azt képzeljük, hogy egy-egy simogatás és ennyi. Ráadásul generációs traumáról beszélünk, amely nemzedékről nemzedékre öröklődik. Elmosódnak, sőt nem léteznek az énhatárok, s az abuzált gyerekeknek nincs más szeretetnyelve, csakis a szexualitás.”

Péterfy-Novák Éva úgy tapasztalja, az érintettekre többféle hatással is lehet a mű. Sokaknak jelent megkönnyebbülést, és jelentheti azt is, hogy ők sem félnek megosztani a saját történetüket. „Nagyon sok olyan száj nyílt meg a mű hatására, amely azelőtt soha nem beszélt a kálváriájáról. Az érintettek ráébrednek: nem az ő hibájuk, hogy erőszak áldozatai voltak. Képessé válnak megszakítani ezt az ördögi folyamatot, véget vetni a generációs mintázatnak. Arra is sokan rájönnek, hogy létezik segítség. Elvileg” – vélekedett Péterfy-Novák Éva, aki hozzátette, ezer sebből vérzik a magyar mentálhigiénés ellátórendszer. „Mindannyian tudjuk, hogy a pszichoterápia a gazdag városi emberek kiváltsága, gyakorlatilag nem létezik a TB-alapú pszichoterápia Magyarországon. Ráadásul az a tapasztalatom, hogy sajnos kevés az olyan szakember, aki túlélőkkel értően tud és akar is dolgozni. Hogy mi lehet a megoldás? Nem tudom. Mindenesetre hiszek és tapasztalom a sorstársi közösségek erejét.”

Péterfy-Novák Évával, Péterfy Borival és Pataki Istvánnal január 14-én találkozhatunk és beszélgethetünk. Az est szakértője ezúttal is dr. Duró Zsuzsa pszichológus lesz. Az előadásra és az azt követő beszélgetésre korlátozott számban fogadják még a regisztrációt az https://uprendezvenyter.hu/szuloi-akademia/ felületen.

📸: Gergely Bea

Cím

István út 17-19
Budapest
1042

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni UProgram új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás