Tóth Bálint vagyok, MrBaggio néven tevékenykedem jelenleg.
1981-ben születtem Budapesten. Zenei érdeklődésem meglehetősen korán kezdődött, egy ideig tánccal is foglalkoztam. Mindig igyekeztem gyűjtögetni a friss, vagy népszerű dalokat. Ahogy az már lenni szokott, házi- és iskolai bulikon jött az ötlet ,hogy nekem a DJ-zéssel kell foglalkoznom, főleg mert maga a zene szinte mindenre gyógyír lehet
az én életszemléletem szerint.
Úgymond az Everesten felfelé házbulikkal kezdtem, majd rendszeres bulikat adtam az akkori Kilátó Panzióban, Fonyódon külföldi csoportoknak. Iskolai rendezvényeken is szerepelhettem,tevékenykedtem. Később Pécsre költöztem, ekkor pedig nagyjából mindent elölről kezdetem, és jóval nehezebb volt ismét elindulni ezen az úton egy új helyen! Ebből az időszakból sokat köszönhetek DJ Wlas - nak, aki rengeteget segített abban, hogy megismerjem az ottani rezidenseket, clubokat, és azok vezetőit! Vele egyébként a mai napig dolgozunk közösen, természetesen több másik kollégával egyetemben. Jelenleg esküvőkön, magán jellegű, és nyílt rendezvényeken, klubbokban, és nyári szezon idején a magyar tenger bulifővárosában, Siófokon tevékenykedem elsősorban, de egyéb felkéréseknek is eleget teszek. Foglalkozom továbbá zeneírással/szerkesztéssel, bár valamiért egyik elkészült projetemet sem érzem elég jónak...
Mindemellett rádiózom is , jelenleg a Legacy Rádiónál heti rendszerességgel hallhattok élőben. Referenciák:
Ír Söröző & Pub ( Pécs)
Retro Pizzeria & Caffe ( Pécs)
Replay (Sellye)
M13 ( Csokonyavisonta)
Szkíta Dance Hall ( Balatonmáriafürdő)
Ági' Steak House ( Balatonkleresztúr)
Coctail Terasz ( Balatonfenyves)
AX Borászat ( Kéthely, jelenleg Christinus Borbirtok )
Palm Beach ( Balatonlelle)
Juice Ibiza Club ( Paks )
Seven Corner Caffe & Coctail
Bala Bár
Bohém Caffé
Hawanna Bár
Spagha
Beach House
Club Prayer
( Siófok )