09/09/2024
Jaj, készültem reggel búcsúztatni, Bélapátfalván volt a temetés, és itt gondolkoztam, hogyan is kell öltözni 20 fokban...? :D
Tényleg nem emlékeztem már rá, milyen az, ha nem majdnem- negyvenfokos megpusztulásban kell dolgozni, létezni.
Végül felvettem egy nadrágot, de - nevessetek ki nyugodtan - elvittem a szoknyámat, hogy ha kell, lecserélhessem 😁😎
Nem jó az, ha meleged van, miközben beszélsz ott a ravatal mellett...
Nagy tempó volt az elmúlt hetekben, gondolkodtam, mi maradt meg leginkább belőlük bennem - hirtelen nagyon sok lett a temetés, és most jön még csak a java, ezután a gyors lehűlés után - és hát, egyértelműen az ölelések. Az ölelések maradtak meg.
Amikor vége a temetésnek, és odalépek részvétet nyilvánítani a családtagokhoz, van, akiknél a kézfogásból ölelés lesz - akaratlanul, ösztönösen, és mindig torokszorító érzés, amikor megérzem, hogy a másik milyen erősen kapaszkodik ebbe az ölelésbe, és milyen őszinte lélekkel adja vissza.
Öleltem kedves ismerősöket, akik az édesapjuktól búcsúztak, és könnyebbség volt nekik, hogy én álltam ott, öleltem olyan lányt, akit sosem láttam még azelőtt, de pár perc beszélgetés után úgy éreztük, mintha mindig is ismertük volna egymást, öleltem olyan fiatal nőt, aki "megküzdött" a rokonsággal, hogy édesanyja kívánságát teljesítse, és én tiszteltem, becsültem ezért, öleltem olyan édesanyát, aki a nemrégen, 18 évesen elment fiának sírjától nem messze búcsúzott most az édesanyjától, és nem is tudtam elképzelni, hogyan volt ereje végigcsinálni, öleltem unokát, aki felnőtt férfi létére olyan őszinte, visszatarthatatlan sírással gyászolta a nagymamáját, amiből érződött, tényleg nagy most a vesztesége.
Igen, tudom, sokszor hallgattam már, hogy sokkal könnyebb lenne, ha nem venném ennyire a lelkemre a búcsúztatókat.
De nem akarnám, hogy egyszerűbb legyen :)
Mert akkor pl. az ilyen ölelések nélkül sokkal szegényebb lennék ❤
Nehéz búcsúztatók elé nézek a héten is, egyfolytában telefonálok, írok, nyomtatok.
És gőzöm sincs, most akkor meleg van-e, vagy hideg...