Minden termék kézi munkával és csupa szeretettel készül.
Virágkötészeti és dekorációs kompozíciók a hétköznapokra és alkalmakra, rendezvényekre, esküvőre, hotelekbe, kávézóba, éttermekbe, a Balaton Északi partján és Budapesten.
29/04/2023
😊Ma délelőtt a balatonfüredi LUA Resort hotelben tartottam workshopot a vállalkozó kedvű vendégeknek.
Kis csoportokban készültek a tűzött tálak.Az öt-hat fős létszám nagyszerű volt, mert így mindenkire igazán tudtam filyelmet szentelni.
Azt kell, hogy mondjam, ma nálam válogatott ügyes kezű emberek gyűltek össze. ők is ⭐⭐⭐⭐⭐ ( öt csillagot) érdemelnek akár csak a szálloda!😊
28/04/2023
😊 A múlt hónapban egy izgalmas munkában volt részünk. A TV2 Párharc forgatási helyszínét dekoráltuk selyemvirágokkal.
Felkérés a sárga és magenta megjelenítése volt mert ezek a színek az év kedvencei. Asztali és függő dekorációk mellett készítettünk virágfalat is, amit a produkció szavazófalnak nevez, hiszen ez előtt dől el a versenyzők sorsa Stohl András közreműködésével.
A ház nem csak virág szemponjából lett nagyon menő, tényleg minden más enteriőr is harmonikus lett és valóban élvezhetővé vált!
Egy biztos, a környezet lehetővé teszi, hogy a párok harc modora elegáns lehessen! 😊
09/04/2023
🐰 Egy termèkeny, dolgos időszak van mögöttem, igazából több, mint egy hónapja húsvéti díszeket gyártottam és árultam. 😊
🐰 Boldog vagyok, hogy ennyi sok embernek tehettem ezt a tavaszi időszakot még szebbé. 😊
🐰 Vidám-virágos Húsvétot kívánok Mindenkinek!
31/03/2023
🌞 Ma egy csodálatos helyen voltunk, ami gyöngyszeme a Káli-medencének, úgy hívják KatlanBirtok !
🌞 Katáék Budapestről költöztek vissza Káptalantótiba és itt valósították meg nagy álmukat, megépítették a családi birtokot, ami egy igazi romantikus, erdei esküvő megrendezésére alkalmas helyszín.
🌞 Ezen a napon az érdeklődő jegyespárok ízelítőt kaphattak a hely hangulatából, a finom ételekből-italokból, a birtok szolgáltatásaiból. Megismerhették a La Tulipe Blanche gyönyörű menyasszonyi ruháit és a sziporkázó ceremónia mestert Szabó Zoltán - ha kell egy CM személyében.
🌞 Jómagam a bohém, laza, üdítő virágdekorációt vittem, hiszen a hely maga is pont ilyen... De miközben néztem a ruhabemutatót, azon gondolkoztam, milyen sokféle szín és stílus jól mutathat ezen a különleges helyen!
🌞 Alig várom, hogy elkészíthessem az itt egybekelő párok virágdekorációit! 😉
29/03/2023
🏵️ Van nekem egy mesterem BotanicArt Kövér Krisztián , akitől volt szerencsém sokat tanulni életem során szakmailag. Olyannyira elhivatott, hogy nyakába vette egy igen nagyszabású rendezvény megszervezését és lebonyolítását, melynek vendége az ikonikus Klaus Wagener volt.
🏵️ Mesés költemények születtek a természetesség és a naturalizmus jegyében. Számomra leginkább az volt inspiráló, hogy a "kevesebb néha több"! Minden alkotás hiteles volt, hiszen a virágkötő óriás, maga is egy végtelenül természetes ember.
🏵️ Köszönöm ezt a felemelő élményt, amit tovább vihetek a szívemben ès a munkáimban!
02/09/2022
💧 Esti rendezvényre hoztam ma a dekorációt a siófoki Hotel Azúr 5 csillagos részére! Ezt a csodálatos helyszínt az úszógyertyás tálak és a medencén úszó led gyertyák teszik majd még varázslatosabbá az éjszakában!
💧 Az esti grill partin, olyan orvos vendègek lesznek, akik a stroke ellen dolgoznak. Köszönöm, hogy èn is hozzájárulhatok a ma esti kikapcsolódásukhoz.🙏
31/08/2022
Hétvégén a zánkai Kisbirtok_Kultbazis Rendezvèny Helyszínen virágoztam Luca & Àdám esküvőjét 😊 Èljen az ifjù pár és tėnyleg tartson ÖRÖKKÉ!!! ☀️Mindenki olyan szupercukker volt és még egy üveg pezsgőt is kaptam. Náluk rugalmasabb, kedvesebb megrendelőt már nem is kìvánhatnèk magamnak! Köszönöm 🙏
09/07/2022
💙Minden szombaton a Tihanyi PIAC Placcon!
Vadvirág csokrokkal ès nyári dekorokkal várlak benneteket!💙
28/06/2022
🫶 Szeretem amikor a megrendelőmnek határozott elképzelése van. Joli a káptalanfüredi apartmannja ajtójára rendelte a csupa szárazvirágból készített színes kopogtatóját!
🫶 Köszönöm a bizalmat! Örömmel dolgozom termèszetes alapanyagokból!
18/06/2022
💐 Minden szombaton megtaláltok a Tihanyi PIAC placc -on sok más fantasztikus kézműves és antikos mellett!
💐Gyertek szippantsatok ebből a finom nyári hangulatból!
29/05/2022
🌿Ha vasárnsap akkor Káptalantóti 🌿
29/04/2022
ANYÁK NAPI AJÁNLÓ 💕
Válassz kedvedre az illatos orgonából, a kerekedő gerberából vagy színes virágcsokraink közül! Számos kompozícióból és méretből válogathaszt a piacokon és a műhelyünkben. Ha valami egyedit álmodtál meg édesanyádnak, rendelj időben és elkészítjük!
PÉNTEK:
Műhely (Balatonalmádi, Szinyei u. 33/a), 16-20 óra között
SZOMBAT:
Tihany Piac Placc
Balatonfüred Vásárcsarnok szabadtér
Műhely (Balatonalmádi, Szinyei u. 33/a), 16-20 óra között
VASÁRNAP:
Káptalantóti piac
Veszprém Óváros tér
Műhely (Balatonalmádi, Szinyei u. 33/a), 16-20 óra között
💕 Következő hétvégén ANYÁK NAPJA!
Rendeld meg tőlünk, csupa szeretettel készült
virágos ajándékod!
Árainkat a képek alatt találjátok!
Egyèni elkèpzelèseket is örömmel megvalósítunk!💕
Telefon: 06705712540
E-mail: [email protected]
Massanger
22/04/2022
💕Jövő hét vasárnap az Édesanyákat ünnepeljük. Ha minket választatok, garantáltan gondosan összeválogatott virágremekekkel tehetitek őket boldoggá!
Csupa különleges, finom virág található az összeállításokban. Illatos viola, nefelejcs, boglárka, tulipán, rózsa, orchidea, eucalipthus, tavaszi ágak.
Áraink :
- Moha szív orchideával: 3900,-
- Fehér szív orchideával: 6500,-
- Óriás fehér vessző szív rózsával nefelejccsel: 11500,-
- S méretű csokor: 4900,-
- M méretű csokor: 7900,-
- L méretű csokor: 11900,-
🚗 Balatonalmádiban a kiszállítás ingyenes, 20 km-es körzeten belül 1000,- Ft.
Rendeléseteket örömmel fogadjuk és egyéni kéréseket is megvalósítunk!💕
Kèszülnek a közkedvelt selyemviràgos kopogtatòk, amik szintèn az állandò termèkeink közè tartoznak.
Sokan vàlasztottàtok kozmetikàba, fodràszatba, csalàdi hàzba belső tèri dekorációnak.😊
Örömmel kèszìtjük el egyedi elkèpzelèsedet ebből az alapanyagból is!😉
A héten minden nap mutatok nektek MUSE kézűves termékeket! Februárban kezdtünk készülődni a márciusi kezdésre. Az állandó termékek megmaradnak és persze vannak újdonságok is.☺️
A fotón látható kopogtatók ( állandó termékek) festett száraz termésekből készültek, ragasztott technikával.
🪅Március 4-től jelen leszünk a Tihany Piac Placcon, Káptalantóti Piacon, Veszprém Óváros Piacon.🪅
Rendelèseket örömmel fogadunk az alábbi elérhetőségeken.
📩 [email protected]
☎️ 06 70 571 25 40
01/11/2021
...A GYERTYA ÉRTÜK ÉGJEN!...
😇A mai napon is még megrendeléseket szállítottam. Köszönöm szépen mindnyájatoknak, hogy minket választottatok! A koszorúgyár a mai napon leáll és én pihenek egy kicsit.😇
20/10/2021
NOVEMBER 1. MINDENSZENTEK
NOVEMBER 2. HALOTTAK NAPJA
🖤Hamarosan szeretteinkre emlékezünk. Kegyeleti díszeinket BALATONALMÁDIBA INGYEN HÁZHOZ SZÁLLÍTJUK.🖤
17/09/2021
🍂 Gyűjtjük a bogyókat, szedjük a gyümölcsöket, készítjük az őszi kompikat, tálakat, kopogtatókat! Tegnap egy kisebb őszi ESKÜVŐN is dolgoztunk.
🍂 Minden szombaton megtaláltok minket a TIHANY PIAC PLACCON.
Most vasárnaptól újra a KÁPTALANTÒTI PIACON.
🍂 Ha ismersz már minket akkor várunk vissza! Ha még nem, nézd
meg csupa szeretettel készült kézműves termékeinket!
14/09/2021
💐 Múlt héten részt vettem egy KÍHÍVÁSON, amely a Botanic Art Szakmai Csoport keretein belül zajlott. Hétfőtől péntekig kaptunk minden napra egy feladatot. Boldogan osztom meg veletek a hírt, hogy ||. HELYEZETT lettem.
🍂 Megèrkezett a számomra legkedvesebb időszak: AZ INDIÁN NYÁR!
Imádom színeit, terméseit, gyümölcseit! Na és a gumicsizmák is előkerülnek ilyenkor. Mindenki másra használja... én csupa őszi szèpséggel töltöttem meg őket! 🍂🤸🏻♀️
04/09/2021
💍💜 Dóri lilában utazik az ESKÜVŐJÉN. 💜
🌾 Ragyogó csokra és fejdísze lila alstromeriaból, zsályából, lisianthusból készült, amit sárgás barna anigozanthos-al és kalászokkal bolondítottam meg. Az ezüstös eucaliptus is kellett hozzá, ettől lett teljes az összhatás. 🍃
🍽 A vacsora a Liget Kávézóban zajlott Balatonalmádiban. Az asztaldiszekrőll remélem kapok majd fotókat.
Éljen az ifjú pár! 🥂
25/08/2021
🍷 Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy Feind Pincészet-nek készítettem asztaldíszeket Balatonfüreden, a borhetekre kitelepült standjukhoz.🍷
☑️✔️ A megrendelő kérésére a Feind boros üvegeit használtam. A zöld színűbe mini pampa került, a fehérbe LED-es izzó, ami szuperul világított sötétben. A harmadik elem egy
fekete-arany prémium gyertyatartó, ami kiválóan illeszkedik a stand színeihez és hangulatához.☑️✔️
🥂Én gyöngyöző bort kóstoltam náluk.
Isteni volt! Egészségetekre!🥂
24/08/2021
🌱🌿 Múlt héten a MÓR24 Étteremnek készítettem tartós dekorációt. 🌿🌱
🌾 Csupa természetes anyagból dolgoztam. Három féle kalász, két féle eucaliptus, solidago és nád került homogén felületű prémium kaspókba.
A dekorációt havonta fogom majd cserélni idénynek megelelően. 🌾
😋 Aki Balatonfüreden jár, feltétlen látogasson el hozzájuk és kóstóljon valamit a repertoárból!
Garantálom, hogy nem fogja megbánni! 😋
👉 Helyhez illő, alkalmi és tartós dekorációt örömmel vállalok a virágrendelés és az esküvők mellett!
Be the first to know and let us send you an email when MUSE virágkötészet & dekoráció posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.
Want your business to be the top-listed Event Planning Service?
Share
Különbözőképpen vagyunk fogékonyak a szépre. A szépség ott van a természetben, az emberi formákban és a művészetben...
Számomra sokat jelent mivel veszem körül magam, ezért is vagyok boldog, hogy virágkötészettel, dekorációval foglalkozhatok. Fantasztikus érzés, amikor fejben összeáll egy térdekoráció, egy csokor, egy karácsonyfa, egy komplett esküvő egysége és hangulata, megszületik az alkotás. A folyamat mögött persze ott vannak a nehézségek, a fáradságos munka, de a végén ott a katarzis, ami maga az esztétikai élmény. Sokszor végigcsináltam ezt a folyamatot, ezért pontosan tudom, hogy minél nagyobb szeretettel, gondossággal fordulok egy munka felé, annál nagyobb a végén az elégedettség érzése.
Amikor megszületik egy alkotás és az vizuális élményt nyújt, annak ereje van. Hiszek a szépség erejében és ez egyben a filozófiám.
Régóta foglalkozom virágkötészettel. Volt szerencsém a hazai szakma elitjétől tanulni, éltem Londonban is, ahol besegíthettem Jamie Aston üzletében. Akkor kezdőként életre szóló tapasztalatot szereztem. Később Budapesten kiváló virágkötő mestereim voltam, rengeteg tapasztalatot szereztem, mire kialakult a saját stílusom.
A közelmúltban olyan több ötcsillagos szálloda virágdekorációjával foglalkoztam, mint a Corinthia Hotel, a New York Palace és a Ritz Hotel Budapest. 2020-ban indítottam el virágkötészetre és dekorációra épülő vállalkozásomat.