09/01/2024
A nő vágyik a férfitől, mint a hold a napfénytől, az életüket ölelő szeretet gyengéd lángjától. Ő szívét a tisztelettől kérdezi meg, mint egy csendes tó a tükörképét a hajnal pirkadatán.
Várja a férfit, hogy légyen az erős tölgyfa az élet viharában, az őszinte szavakban rejtező bizalmat sugározza, mint a tavaszi virágok a napfénytől.
Az érzelmek zenéjében keresi a dallamot, amit a férfitől hallani vágyik. A melegséget reméli, mely a házasságuk tűzhelyén gyújtott lángból fakad, mint az esti tűz mellett melegedő két kéz.
Várja a férfit, hogy az élet hullámain együtt ringassák hajóikat, mint a tengerparton sétáló szerelmesek, akik a homokba írják a közös jövőjüket.
A nő vágyakozik az apró figyelmességekre, mint a napfény simogatására a reggeli pirkadatban. Az apró gesztusokat, melyek a mindennapok szürkeségében kivirágoztatják a szívét.
Legfőképp azt várja, hogy a házastársuk a társa legyen az élet útvesztőiben, a biztos pont a káoszban, és a meleg ölelés a hideg éjszakákon. A férfitől vágyik, hogy a szívük két szála mindig összefonódjon, mint a két fa a szerelem erdejében.
