06/08/2018
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a résztvevőknek a remek hangulatért!
Úgy érezzük egy igazán kellemes társaság jött össze a rendezvényen és kiemelten köszönjük, hogy nyitott fülekre találtunk!!!
A jövőben is szeretnénk ugyanígy az underground house zene vizein evezve itt a Balokány-ligetben folytatni eseményünk.
Azt nagyon sajnáljuk, hogy délután nem jöttetek el elegen, pedig nem érződött a ‘kinti' kánikula, a fák alatt az árnyékban, szellővel kifejezetten kellemes volt a klíma.
Ettől függetlenül nem szegte kedvünket és a jövőben is próbáljuk meghonosítani a nappali szórakozást!
A létszámot nem kívánjuk sokkal nagyobbra duzzasztani, + 50-100 fővel már elégedettek lennénk, hogy megtartsuk az esemény exkluzív, családias jellegét!
A minőség a mennyiség helyett! :)
Nagyban segítenétek a munkánkat, ha kitöltenétek a lejjebb szereplő kérdőívünket, mindössze pár percet igényel és arra vagyunk kíváncsiak miben kell fejlődnünk.
A kérőívben szó kerül a következő rész dátumáról is, aki nem tölti ki, de jelen volt megköszönnénk, ha legalább kommentben megosztaná velünk, hogy melyik dátum, szeptember 7 vagy szeptember 14 lenne e alkalmasabb.
Továbbá kérünk Titeket, hogy aki jó videókat és fényképeket készített az eseményről küldje el nekünk a következő e-mail címre:
[email protected]
Még egyszer köszönjük, hatalmasok voltatok! :)
https://docs.google.com/forms/u/1/d/1meuWFKEG4k4fs29uWTDV7pGa7eLrpITOrIJGdmKr9rU/edit?usp=drive_open
Kérjük segítsd a munkánkat annyival, hogy kifejted véleményed a rendezvényről, hogy tudjuk miben kell fejlődnünk az első részt követően!