05/08/2024
🎀 ℒ𝒾𝓈𝒶 & Á𝒹á𝓂 🎀
Amikor az első találkozásunk alkalmával Lisa és Ádám elmesélték nekem, hogy sem eljegyzési, sem karikagyűrűt nem viselnek, bevallom őszintén egy kicsit “megdöbbentem”. 😌
Amikor azonban megismertem a történetüket, akkor mindent rögtön megértettem, hiszen mindketten szabadszelleműek, célratörőek és még a horoszkópjuk is ugyanaz, mindketten a Kos csillagjegyben születtetek. Az asztrológusok szerint a Kosok bátrak, magabiztosak és olyannyira nem szeretik az ékszereket, hogy nem is viselik azokat.
Ez pontosan így van Lisa és Ádám esetében is, mert fel merték vállalni azt, hogy szakítanak a hagyományokkal és a saját útjukon, a saját elképzeléseik szerint szeretnének járni. Bebizonyítják, hogy jeggyűrűk nélkül is lehet szeretni, tisztelni és megbecsülni a másikat, valamint boldogan leélni egy életet. 💝