Csatári Dalárda

Csatári Dalárda Csatári dalárda

05/04/2020
08/02/2020

Szeretettel hívunk és várunk, felekezeti hovatartozás nélkül, minden érdeklődőt a február 9-16 között gyülekezetünkben megtartandó imaheti alkalmakra.

05/02/2020

"Gyülekezet a központban" címmel tartottuk meg presbiteri-munkatársi csendesnapunkat, ezúttal a testvér-gyülekezetünk, a Nagykároly-Kertvárosi Református Gyülekezet nemrég megépült gyönyörű templomában.
Tolnay István esperes-lelkipásztor igei köszöntésében felidézte a több, mint egy évtizedre visszatekintő testvéri kapcsolatot, a két gyülekezet sok ponton hasonló küzdelmeit, fejlődését, örömeit.
Ezt követően Nagy György lelkipásztor interaktív előadása következett, melyben feltérképeztük a várost, amelyben élünk, s közösen átbeszéltük azt is, ahogyan eddig igyekeztünk az Evangéliumot a lakókörnyezetünkben élő embereknek átadni, megfogalmazni.
Közös munkálkodásunk után pazar vendéglátásban volt részünk, majd megtekintettük a méltán nevezetes Károlyi kastélyt és annak kertjét.
Délután találkoztunk a gyülekezet nemrég épült óvodájának munkatársaival, akik elmondták tapasztalataikat.
Csendesnapunkat az egyetemes imahét esti istentiszteletével zártuk, melyen Nagy György lelkipásztor szolgált, összefoglalva az idei imahét üzenetét. Végül megköszönte a nagykárolyi gyülekezetnek, lelkipásztorának, vezetőségének, hogy a testvérek "Nagy emberséget tanúsítottak irántunk." Ap Csel 27.
Kívánjuk, hogy az alkalmat sok hasonló folytassa!

06/12/2019

Segítse Ön is téglajegy megvásárlásával a Bihari Református
Egyházmegye új székházának felépítését, amelyet az egyházközségének Lelkészi Hivatalában tud megvásárolni!

27/10/2019

Szatmár-Szigetlanka református gyülekezete adott otthont a Szatmári Református Egyházmegye 28. Presb...

20/06/2019

A Magyar Polgári Egyesület, a Hegyközcsatári Református Egyházközség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében gyermeknap volt ma Hegyközcsatárban. Gyönyörű idő, gyönyörű gyermekek, rengeteg jókedv. Mindenkinek köszönjük a segítséget

06/02/2019

Hegyközcsatári ifjak, kórus, vallásórás gyerekek imahéti szolgálaton - szerda

04/02/2019

Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt február 3 - 10 között a Hegyközcsatári Református Egyházközségben megtartandó Imahétre

10/06/2018

Hallo Magyar

Address

Cetariu

Website

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Csatári Dalárda posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Share