Zönge zenekar
- Home
- Zönge zenekar
Népzene hegedűn, citerán, tárogatón és harmonikán, énekhanggal.
(3)
20/08/2023
🎶🇭🇺
Augusztus 20.
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és
a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Vármegyei Szervezete
tisztelettel meghívja önt és családját az
Államalapítás és Szent István Napja,
valamint a Magyarok Kenyere Ünnep
alkalmából tartandó megemlékezésre és kenyéráldásra.
2023. augusztus 20. 18 óra
Helyszín: Szent István szobor előtti terület.
Ünnepi beszédet mond: dr. Berényi Tivadar, a Keresztény Értelmiségiek Szövetség kecskeméti elnöke.
A Magyarok Kenyere programot ismerteti: Göbölyös Károly, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Vármegyei Szervezete vidékfejlesztésért felelős alelnöke.
Kenyéráldás: Feczák László görögkatolikus lelkész, dr. Finta József érseki helynök, rk. plébános, Hajduch-Szmola Patrik evangélikus lelkész, dr. Róna Tamás rabbi, Varga Nándor református elnöklelkész.
Koszorúzás: a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület közreműködésével.
Az ünnepi műsorban közreműködnek:
Sasvári Sándor színművész, énekes,
a Kecskeméti Kodály Iskola Néptánc Tanszakának jelenlegi és egykori növendékei, felkészítő Bedőcsné Szabó Rita.
Zönge Zenekar
13/08/2023
Galántai pillanatok 🙂
09/08/2023
Szombaton 18 órakor Galántán muzsikálunk. 😍
15/07/2023
A Kodály Fesztivál keretein belül találkozzunk holnap 19 órakor a Hírös Agóra előtt! 🎶🎵🎼😍
24/04/2023
A mai próba "készül a kép, tilos a pózerkodás" eredményei. 😄
13/03/2023
Piros-fehér-zöld 🇭🇺
27/02/2023
Egy piciny ízelítő a Nyíri erdőben megrendezésre kerülő március 15-ei műsor próbájából 😁
24/02/2023
Indul a munka. 🙂 Március 15-ére készülünk. 🤩
19/10/2021
Gyergyói utunk egyik állomása 🎶
05/10/2021
Bonyhádi koncert 🎶
13/09/2021
Péntek 17 óra 🎶☀️
Szeptember 17-én pénteken ismét térzene hangja tölti be Kecskemét főterét. A Zönge Zenekar látogat el hozzánk 17:00 órától. Várjuk Önöket! :)
27/04/2021
Készülünk...
Esik az eső, ázik a heveder....
Bár a szöveg nem ilyen derűs, mi tényleg nagyon boldogok voltunk, hogy újra együtt zenélhetünk.
Ráadásul még közönségünk is akadt. 🙃
26/02/2021
Valami készül 🎶
12/10/2020
Zönge muzsika a könyvtárban 🎶
10/09/2020
A nyáron Tihanyban vendégeskedtünk! Jó ebédhez nem csak a nóta szól jól 🙂
24/12/2019
Áldott, sok zenével, rengeteg nevetéssel, sok finom étellel, békében töltött karácsonyt kívánunk mindenkinek!
https://youtu.be/Q--_xdjMuHo
14/12/2019
A harmadik gyertya is meggyulladt...
https://hiros.hu/hirek/a-harmadik-adventi-lang-is-felgyulladt-kecskemet-foteren?fbclid=IwAR2xQ2RxJVklU3ZKEGYWF7TA5GEXjCk36N50IpRlP6BgNvMVXnl8-9UKyPU
14/12/2019
14-én szombaton 17 órakor igyekszünk adventi hangulatot varázsolni a kecskeméti gyertyagyújtáson a Városházánál! 😊
01/12/2019
November 20-én ismét Helvécián jártunk. Mindig öröm számunkra a gyerkőcöknek muzsikálni. :)
15/11/2019
Uszódon koncerteztünk. Ahogy a képen is látszik, nagyon jól éreztük magunkat! Köszönjük szépen a meghívást! 😊
07/11/2019
Szeretettel várunk mindenkit egy kis Zönge koncertre 2019. november 15-én 17 órára Uszódra a könyvtárba a Benedek Péter Emléknapra!
06/10/2019
Kalotaszegi muzsika a Város napján
https://hiros.hu/hirek/kecskemet-kivalosagait-dijaztak-a-varos-napjan?fbclid=IwAR3L6dCEYdYOuB5EtlSm6O6lIVBVOUgdS_3A8mh0il4ur7C9ryw8Z32cRms
03/06/2019
Ünnepség
Fotó: Hraskó István
https://hiros.hu/hirek/diszdiplomas-pedagogusokat-koszontottek-a-hiros-agoraban?fbclid=IwAR3Y8jjm1mbRZafYph4F_Zoz7qQlhKKjYtjI43UCklHjRb6ReM_mowwMd9U
03/06/2019
Teljes a csapat ❣️
26/05/2019
Városalapítók napja
17/04/2019
...mert a közös munkánk alapja a barátság!
16/04/2019
Helvécia - foglalkozások, ahogyan Kodály Zoltán szerette volna 😊
22/03/2019
Pillanatok a szerdai beszélgetésekből :)
24/02/2019
Így telt a farsang a Pálmácska óvodában 🎻😊
25/01/2019
Azoknak, akik nem érik be csupán a képekkel. :)
https://youtu.be/lzcObyNmsGM
Magyar Kultúra Napja a kecskeméti Katona József Könyvtárban (2019) Héjja Bella, Szegedi Ildikó, Vadas László
22/01/2019
A mai napról
https://hiros.hu/kultura/a-magyar-kultura-napjat-unnepeltek-kecskemeten
A Művésztelep létesítésének 110 éves jubileumának jegyében szervezte meg a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár a Magyar Kultúra Napjának ünnepi programjait. Gyermek alkotódélután, együttműködési megállapodás aláírása és kiállítás-megnyitó is helyet kapott ma (k...
22/01/2019
Magyar Kultúra Napja - Kecskemét
20/01/2019
Kedden a Magyar Kultúra Napja alkalmából muzsikálunk Kecskeméten a könyvtárban 17 órától!
Aki ráér, ne maradjon otthon! 🎼😊
24/12/2018
Békés, boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek! 🎄
https://youtu.be/Q--_xdjMuHo
Héjja Bella - ének Szegedi Ildikó - hegedű Vadas László - harmonika
24/11/2018
Ismét Helvécián voltunk. Játék, tánc, ének, népszokások. Bizonyosan Kodály Zoltán boldog lenne...ahogyan mi is azok vagyunk. 😊
14/10/2018
Családi nap muzsikával 😊
https://keol.hu/kecskemet-bacs/csaladi-nap-a-kecskemeti-reformatus-egyhazkozseg-sion-nyugdijashaza-es-gondozasi-kozpontjaban
Address
Kecskemét
Website
Alerts
Be the first to know and let us send you an email when Zönge zenekar posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.
Shortcuts
- Address
- Alerts
- Claim ownership or report listing
-
Want your business to be the top-listed Event Planning Service?