Koós tanya - Koš salaš

Koós tanya - Koš salaš Szeretettel várunk minden Kedves érdeklődő családokat, osztályokat, gyermekeket és felnőtteket egyaránt, akik kikapcsolódásra és pihenésre vágynak!

Kétszáz évvel ezelőtt épített tanyát állít lépésről lépésre korszerűsítve, de eredetiségét is kifejezésre jutattva a vendégfogadás, a tanyai turizmus szolgálatába az adai Koós család: Koós Dezső és Koós Holló Tímea. A nádtetős, klasszikus elrendezésű tanyát, melyhez hozzátartozott a marha- és a lóistálló és (egykor) a munkások elhelyezésére szolgáló lakóépület, 1986-ban azzal a céllal vásárolták

meg Balogh Gézától, hogy a mezőgazdasági gépek és az állatállomány elhelyezése mellett, eredetiségét megőrizve vendégfogadásra rendezzék be. Önerőből tatarozták és bővítették az amúgy is tágas lakóépületet (újabba pályázatok útján is szereznek szerényebb összegeket), a nádtetőt cserépre cserélték le, fürdőszobák kerültek a vendégszobák mellé. Maga a tanya, a tanyabelső, de az udvar is rendezettségével ragadja meg a látogatót. A család 50 hektáron gazdálkodik, s 2008-tól jövedelemkiegészítő ágazatként folytatnak idegenforgalmi tevékenységet is. Két, teljes kényelmet nyújtó vendégszobát rendeztek be (tervbe van még újabb 10 vendégszoba), de egynapos programokra csoportokat is fogadnak. A közeli tanyákkal szorosan együttműködnek és a gyerekcsoportoknak (igény szerint a felnőtteknek is) bemutatják azok állatállományát, mezőgépeit, megismertetik őket a tanyai életmóddal és gazdálkodással. Mivel lótenyésztéssel is foglalkoznak ez mellett lovaglásra, kocsikázásra, régi mesterségek megismerkedésre is van lehetőség. Gazdag néprajzi gyűjteménnyel is rendelkezik a tanya, ízelítőt adva az egykori lakberendezésekből és háztartási kellékekből, valamint a paraszti gazdálkodás eszközeiből. Mindezek előre megbeszélt időpontokban lehetségesek! Szeretettel várja a Koós család a pihenésre és szórakozásra vágyó vendégeket!

------------------------------------------------------------

Salaš koji je sazidan pre dve stotine godina, je korak po korak modernizovan, ali je zahvaljujući porodici Koš, Dežeu i Timei, zadržao svoju tradicionalnu gostoljubivost. Salaš pod trščanim krovom, klasičnog izgleda, kao i pomoćne objekte, štalu za stoku i konje i prostor u kome su živele tadašnje sluge, 1986.je kupljen od Geze Balog. Salaš je pored opšte namene uzgoja stoke i obrade zemlje, opremljen i za tradicionalni seoski turizam. Sopstvenim sredstvima su Deže i Timea obnovili i proširili stambeni deo, koji je svakako bio prostran (u skorije vreme izvesna skromna sredstva su dobili pisanjem projekata), trščani krov je zamenjen crepom, a napravljena su i kupatila uz gostinske sobe. Sam salaš, stambena zgrada, kao i dvorište oduševljavaju posetioce. Porodica obradjuje oko 50hektara zemlje, a od 2008-me su se pored poljoprivrede počeli baviti i seoskim turizmom, kao dodatnim izvorom prihoda. Na salašu se u ponudi nalaze dve potpuno opremljene i udobne sobe (u planu je još 10 gostinskih soba). Naravno, dobro došle su i grupe koje dolaze na jednodnevne izlete. Imamo dobrosusedske odnose sa obližnjim salašima i njihovim stanovnicima, te deca i odrasli mogu videti stoku, poljoprivrede mašine i upoznati se sa salašarskim načinom života i gazdovanja. Pošto se bavimo uzgojem konja, naši posetioci su u mogućnosti da jašu, voze se kočijom kao i da upoznaju stare konjičke veštine. Salaš poseduje bogatu etnografsku zbirku, koja prikazuje nekadašnji paorski život i gazdovanje na salašima. Sve ovo možete videte, ali naravno termine moramo ugovoriti unapred. Porodica Koš Vas srdačno očekuje na odmor i zabavu.

Elsőáldozás👼🏻✨
20/05/2024

Elsőáldozás👼🏻✨

Lánybúcsú a Koós Tanyán 🎀🩷✨
07/05/2024

Lánybúcsú a Koós Tanyán 🎀🩷✨

Hello Ada 🏡🌞
09/04/2024

Hello Ada 🏡🌞

Hello Ada- ADA KÖZSÉG IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI KÍNÁLATA EGY HELYEN🌟

Bővülő turisztikai szolgáltatásaink szükségessé tették, hogy létrehozzunk egy szolgáltatást, amely lehetővé teszi a községünkbe látogatók számára, hogy online platform segítségével előre megtervezzék a nálunk eltöltött idejüket és programjaikat.

A „Hello Ada” nem csak a turisták, hanem községünk polgárai számára is kellő informálódást biztosít.

Kérem, kövessék a Hello Ada Facebook, illetve Instagram oldalát, és tájékozódjanak Ada község időszerű idegenforgalmi kínálatáról!

🏨 Legyen szó szálláshelyekről, éttermekről, kávézókról, kikapcsolódási vagy szórakozási lehetőségekről, látnivalókról, művelődési és sport programokról, egyéb rendezvényekről, eseményekről, itt további tájékoztatókat találnak.

Kérem továbbá Önöket, osszák meg ismerőseikkel, barátaikkal ezen oldalakat, és segítsenek, hogy minél több helyre, vidékre és külföldre is eljusson Ada község turisztikai kínálata!

Hello Ada - SVE TURISTIČKE I UGOSTITELJSKE PONUDE U OPŠTINI ADA NA JEDNOM MESTU🌟

Rastuća turistička ponuda nas je navela da stvorimo onlajn platformu koja omogućava posetiocima naše opštine da unapred isplaniraju svoje aktivnosti i vreme provedeno kod nas.

„Hello Ada” ne samo da pruža dovoljno informacija za turiste, već stoji na raspolaganju i građanima naše opštine.

Pozivamo Vas da pratite stranicu Hello Ada na Fejsbuku i Instagramu i informišete se o aktuelnoj turističkoj ponudi opštine Ada!

🏨 Tu možete pronaći dodatne informacije o smeštajnim kapacitetima, restoranima, kafićima, mogućnostima za opuštanje ili zabavu, znamenitostima, kulturnim i sportskim događajima kao i drugim manifestacijama.

Takođe Vas molimo da podelite ove stranice sa svojim prijateljima i poznanicima i pomognete da se s turističkom ponudom opštine Ada upozna što više ljudi kako u zemlji, tako i u inostranstvu!

Bérmálkozás a Koós Tanyán 🌸✨
07/04/2024

Bérmálkozás a Koós Tanyán 🌸✨

😋💚
05/04/2024

😋💚

🥰

Köszönjük, hogy részt vettetek a húsvéti gyerekprogramunkon a Koós Tanyán! A foglalkozáson több, mint 80 gyermek vett ré...
30/03/2024

Köszönjük, hogy részt vettetek a húsvéti gyerekprogramunkon a Koós Tanyán! A foglalkozáson több, mint 80 gyermek vett részt, akik kézműveskedtek, lovagoltak, simogattak nyuszit, csibét és bárányt, ügyességi játékokban vettek részt és persze sok-sok csokitojást gyűjtöttek össze. Reméljük, jól éreztétek magatokat és sok élménnyel gazdagodtatok. Várunk vissza legközelebb is! 🐰🌷

Hamarosan itt a Húsvét🐰Jelentkezni üzenetben a Koós tanya facebook vagy instagram oldalán💚☎️: 0638033067Sok szeretettel ...
14/03/2024

Hamarosan itt a Húsvét🐰
Jelentkezni üzenetben a Koós tanya facebook vagy instagram oldalán💚
☎️: 0638033067

Sok szeretettel várunk benneteket!🥰✨

💚
01/03/2024

💚

Kirándulás a Koós tanyán🍀Programok: -reggeli (sütögetés a tábortűz körül)🥓-madarászás, bogarászás, kiállítás🦉-régi tanya...
23/02/2024

Kirándulás a Koós tanyán🍀
Programok:
-reggeli (sütögetés a tábortűz körül)🥓
-madarászás, bogarászás, kiállítás🦉
-régi tanyai múzeum látogatása🛖
-fajáték, akadálypálya🤸‍♀️🤸‍♂️
-kézműveskedés🎨
-lovaglás pónin🐴

Csoportlésztám: 20-tól 45-ig
Kirándulások májusban és júniusban.
Részletmegbeszélés márciustól!💚
☎️ +381638033067

Izlet na Koš salaš🍀
Programi:
-doručak (pored logorske vatre)🥓
-razgledanje ptice i izložba životinje🦉
-poseta starog muzeja🛖
-drvene igrice, trim staza🤸‍♀️🤸‍♂️
-ručni radovi🎨
-jahanje na poniju🐴

Broj grupe: 20-45 dece
Izleti u maju i u junu.
Konkretizovanje od marta!💚
☎️ +381638033067

A szeretet és a boldogság, amit az esküvődön érzel, ragyogja végig a közös éveiteket! 🤵🏻👰🏼‍♀️❤️
31/01/2024

A szeretet és a boldogság, amit az esküvődön érzel, ragyogja végig a közös éveiteket! 🤵🏻👰🏼‍♀️❤️

Vége van a nyárnak,hűvös szelek járnak…Megérkezett a téli ruhája a Koós tanyának!⛄️🤍 Most már zárt terasz várja az idelá...
01/12/2023

Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak…Megérkezett a téli ruhája a Koós tanyának!⛄️🤍

Most már zárt terasz várja az idelátogatókat.🎅🏼❤️

Tök jó nap a Tök nap! 🎃Családi nap tökfestéssel, tök jó játékokkal és fejtörőkkel, sütőtökös ínyencségekkel! 🥰2023.10.21...
28/09/2023

Tök jó nap a Tök nap! 🎃

Családi nap tökfestéssel, tök jó játékokkal és fejtörőkkel, sütőtökös ínyencségekkel! 🥰
2023.10.21. (szombat) 13:00-16:00 óráig.

Programok:
- A belépő matricájával tökkeresés a tanya kertjében.🔎🌳🎃
- Tökfestés: Akik kedvet éreznek hozzá, a helyszínen kifesthetik vagy kifaraghatják a megtalált tököket. Tökök még a helyszínen vásárolhatók is lesznek. 🎨🖌
- Kézműves foglalkozások: színezés, ragasztás, papírhajtogatás és sokféle anyag kombinálása-amit a fantáziád kiagyal! 🖍
- Ügyességi játékok a szabadban: ,,tökmagok’’ az ügyességi játékokban bizonyíthatják rátermettségüket.🏃‍♀️🏃‍♂️
- Mesemondó tökmeséit hallgathatják a gyerekek.📖
- Póni lovaglás szokásosan Szöszin és Szultánon, akik nagy kedvenceik a lurkóknak.🐴
- A gyerekek számára tökös ételek kóstolója (tökös gibenyica, sült tök, tökös rúdacska, tea).😋
- A többi vendég kemencében sült tököt, tökmagot és tökös gibenyicát vagyis tökös pitét vásárolhat. 🥧

Jelentkezni
☎️Telefonon: +381638033067
📲Üzenetben a Koós tanya facebook és instagram oldalán

Jelentkezni október 16-ig. Csak 15 fős létszámtól indul a rendezvény!

Ár: 1400 dinár/gyerek🧡 (testvérpároknak akciós😉)
Jegyvásárlás a helyszínen kell.

🌅✨
24/08/2023

🌅✨

Társalkodó, étkező🍽️Dnevna soba, trpezarija🍽️
04/07/2023

Társalkodó, étkező🍽️
Dnevna soba, trpezarija🍽️

Vendégszobák🛏️✨Gostinska soba🛏️✨
04/07/2023

Vendégszobák🛏️✨
Gostinska soba🛏️✨

Ma elsősöké volt a tanya 🌞Kézműveskedtünk, kötelet húztunk, lovagoltunk, sokat játszottunk, ettünk-ittunk, jól mulattunk...
14/06/2023

Ma elsősöké volt a tanya 🌞
Kézműveskedtünk, kötelet húztunk, lovagoltunk, sokat játszottunk, ettünk-ittunk, jól mulattunk! 🥰
Várunk titeket legközelebb is! ☺️

Mai látogatóink a Mohol-i Általános iskolából jöttek.🥓 🎣⚽️ Naši današnji gosti su došli iz osnovne škole u Molu. 🥓🎣⚽️
29/05/2023

Mai látogatóink a Mohol-i Általános iskolából jöttek.🥓 🎣⚽️
Naši današnji gosti su došli iz osnovne škole u Molu. 🥓🎣⚽️

Az ovis kirándulási napokat a Sergőforgó és a Hópihe csoportok zárták a mai napon. Sok szeretettel várunk legközelebb is...
25/05/2023

Az ovis kirándulási napokat a Sergőforgó és a Hópihe csoportok zárták a mai napon. Sok szeretettel várunk legközelebb is Benneteket🥰

Mai vendégeink a Lurkó és a Mókusok csoportjából jöttek🥰🐿️
24/05/2023

Mai vendégeink a Lurkó és a Mókusok csoportjából jöttek🥰🐿️

Ma óvodás csoportok voltak nálunk: Katicabogár, Csipet csapat és a Cifra palota gyermekei🐞👩‍👧‍👦🏰
23/05/2023

Ma óvodás csoportok voltak nálunk: Katicabogár, Csipet csapat és a Cifra palota gyermekei🐞👩‍👧‍👦🏰

Ma nálunk járt a 2.c osztály🥰Danas su bili kod nas 2.c razred🥰
22/05/2023

Ma nálunk járt a 2.c osztály🥰
Danas su bili kod nas 2.c razred🥰

Elsőáldozás✨
19/05/2023

Elsőáldozás✨

A SZABAD ÉG ALATT IS KIMONDHATJÁTOK A BOLDOGÍTÓ IGENT! 💍A környezet varázslatos hangulatot kölcsönöz a szertartásotoknak...
15/05/2023

A SZABAD ÉG ALATT IS KIMONDHATJÁTOK A BOLDOGÍTÓ IGENT! 💍
A környezet varázslatos hangulatot kölcsönöz a szertartásotoknak, és tökéletes helyszínéül szolgál egyedi elképzeléseiteknek is.
Engeddjétek szabadjára a fantáziátok, és mi segítünk megvalósítani az álmotokat!
Keressetek minket bizalommal!

10/05/2023

Magával ragadó, gyönyörű zöld környezet.🌳
Szántóföldeket átszelő utakon érkezik meg az vendég e csodálatos oázisba, ahol a fények-árnyékok játéka azonnal elvarázsolja a kapun betérő látogatót.✨

☎063 80 33 067

Zadivljujuće, prelepo zeleno okruženje🌳
U ovu divnu oazu gost stiže na putevima koji presecaju oranice, gde igra svetlosti i senke odmah očara posetioca koji uđe kroz kapiju.✨

Semmi nyüzsgés, stressz, csak a tanya nyújtotta kristálytiszta levegő, nyugalom, és persze a fák ölelése. 🌼🌳Keressen min...
26/04/2023

Semmi nyüzsgés, stressz, csak a tanya nyújtotta kristálytiszta levegő, nyugalom, és persze a fák ölelése. 🌼🌳

Keressen minket bizalommal!
☎️ 063 803 30 67


Bez gužve, bez stresa, samo kristalno čist vazduh, mir i sve to naravno u zagrljaju prirode. 🌼🌳

Potražite nas sa poverenjem!
☎️ 063 803 30 67







18/04/2023

A borongós időjárás ellenére népszerű volt az a húsvéti foglalkozás, amelyet a valkaisori Koós Tanyán szerveztek ma. Az eseményen különböző kézműves foglalkozások keretében ismerkedtek meg a gyermekek az ünnepkörhöz tartozó szokásokkal.

Ilyen volt az első Húsvéti Gyerekprogram a Koós Tanyán!🐇🌸A foglalkozáson több, mint 60 gyermek vett részt, akik megismer...
14/04/2023

Ilyen volt az első Húsvéti Gyerekprogram a Koós Tanyán!🐇🌸
A foglalkozáson több, mint 60 gyermek vett részt, akik megismerkedhettek a hagyományos húsvéti népszokásokkal. ✨
Többféle foglalkozásokkal készültünk, mint például a tojásfestés, fészekbontás, nyuszisimogatás, ügyességi játékok, kézművesség, lovaglás és persze sok-sok játék és önfeledt kacagás ölelte körül az egész eseményt!🥰

Nažalost, naš ovogodišnji uskršnji dečiji program 14. aprila koji bi se održao SE OTKAZUJE zbog nedovoljnog broja prijav...
12/04/2023

Nažalost, naš ovogodišnji uskršnji dečiji program 14. aprila koji bi se održao SE OTKAZUJE zbog nedovoljnog broja prijavljenih!
Ubuduće pripremamo još zanimljivih dečijih programa gde ćemo zajedno nadoknaditi zabavu!😊

🐰🌷
10/04/2023

🐰🌷

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!🌼Želimo Vam srećne uskršnje praznike!🌼
08/04/2023

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!🌼

Želimo Vam srećne uskršnje praznike!🌼

Address

Nagy út 13. ( 45. 818963, 19. 9925201 )
Sterijino
24430

Website

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Koós tanya - Koš salaš posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Contact The Business

Send a message to Koós tanya - Koš salaš:

Videos

Share