13/12/2024
Vegán vakáció a napfényes Kaliforniában - ahol van minden, sőt, mégtöbb, mi több, talán a legeslegtöbb, mindenből, mégis újra és újra megkörnyékezett az érzés: hiányzik valami a "menüről". Talán egyfajta egyszerűen nagyszerű, túlgondolás-mentes fogás - de hogy őszinte legyek, ezzel nem is az éttermi felhozatalt jellemzem, hanem a Beach Boys szavaival élve, a "California Feeling"-et... Üdv utazó "kajanaplóm" második fejezetében, amely San Franciscoba, és Los Angelesbe repít az ízek szárnyain!
Az első esténken egy rendkívül különleges étteremben vacsoráztunk, ahova évek óta vágyakozom - nem egy puccos hely, és bevallom, egészséges választásnak sem nevezném feltétlenül, mégis ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy felfedezzem. A Mr Charlie’s tulajdonképpen egy kamu McDonald’s, ahol minden hajszál pontosan ugyanolyan, mint a Mekiben - azonban az összes ismert ízt 100% vegán változatban élvezheti a vendég.
Nem szégyellem bevallani, a könnyem is kicsordult, ahogy gyerekkorom kedvenc szendvicseit haraptam, több, mint tizenöt év után először - utolsó reggelinket is itt fogyasztottuk, akkor már a gyorsétterem klasszikus McMuffin-jai közül válogatva. Az étterem nem csak a recepteket csente el, de az ikonikus piros-sárga dizájn is megmaradt, a Happy Meal menü helyett pedig Frowny Meal, azaz „rosszkedvű menü” van. Zseniális marketing!
Másnap egy klasszikus dinerben, a David’s Delicatessenben reggeliztünk - a 20. század közepe óta kínál tipikus amerikai ételeket, különös tekintettel a zsidó konyha klasszikusaira. Nagy meglepetésünkre volt tofuból készült rántottájuk is, és isteni, vegán hash brownt, azaz rösztit kínáltak mellé. Eztán nyakunkba vettük a várost, és egyetlen nap alatt 30 000 lépést megtéve végigjártunk mindent, amire kíváncsiak voltunk.
Ellátogattunk az üzleti negyedbe, amelynek felhőkarcolói óriás kontrasztot mutatnak a korábban említett környékekkel. Jártunk a bájos China Townban, ahol kínai utcazenészek muzsikáltak, és egy teaház cégére azt hirdette: „Ha szoktál növényeket szívni, kérlek tanuld meg inni is őket.” Kistermelői piacon kóstolgattuk a portékákat a Marina District kikötője mellett, láttuk az Alcatraz-szigetet, ahol Al Capone raboskodott.
Az éjszaka a Castro negyedben ért minket, amely a meleg közösség saját kis faluja - itt rendezik meg a San Francisco Pride Parade felvonulást, amely a világ egyik leghatalmasabb LMBTQ-jogi rendezvénye. Az utcákat barátságos kis bárok és merész motyókat kínáló „felnőtt játékboltok” szegélyezik, a környékbeli Dolores parkot pedig „gay beach”-nek becézik, mert bár vízpartnak nyoma sincs, az ide látogatók pont úgy heverésznek a fűben, mintha strandon lennének.
Érdemes megemlíteni még - hogy senkit se lepjen meg - könnyen előfordulhat, hogy piknik kosárkákat körbe hordozó árusokkal találkozik az erre járó, amelyek kanabisszal készült süteményeket rejtenek: Kalifornia államban legális a vadkender fogyasztás, és a tiszta, helyben termesztett füvet erre szakosodott patikákban árusítják. Fontos hozzátennem: a brownie-t majszoló kreatív közösség nem összekeverendő az opioidokat abúzáló kábítószerfüggőkkel. Itt létezik az „érték a mérték” fogalma.
Mi azonban most másfajta vacsorát választottunk: a Castro Indian Restaurant vendégeiként mennyei vegán curry-ket fogyaszthattunk. Ez volt az utolsó vacsoránk az öböl-városban. Másnap kicsit még maradni vágyva, ugyanakkor izgatottan indultunk el Los Angelesbe, amely már megérkezésünkkor lenyűgözött, és megrémített minket gigantikus méreteivel, és hatalmas forgalmi dugóival.
A Stile hotelben szálltunk meg, mely indusztriális bájával és brutális szépségével belopta magát a színünkbe - még volt tetőtéri medence is. Nem mintha olyan sok időt töltöttünk volna a szállodában. Másnap reggel a Wild Living Foods nyersvegán étteremben reggeliztünk, de olyan mennyeit, hogy bevallom, magamtól eszembe sem jutott volna, hogy nyers ételt eszem. Egy mindennel megtömött buritot, és egy kanapészendvicset majszoltunk el, és hazavittünk későbbre két óriás szelet tortát is.
Nekünk LA legnagyobb erőssége a vegán-barát ételkultúra, amiért viszont bármikor visszatérnénk egy kis kulináris kalandorzásra. Megúszhatóak a (méreg)drága éttermi számlák, ha közvetlenül zárás előtt, szupermarketben vásárolunk - a Whole Foods üzleteiben minden, és bármi fellelhető, és saját konyhájuk is van, ahol lenyűgözően juharsziruppal pirított fokhagymás kelbimbót, és vietnámi nyári tekercset is kifogtunk. Alkoholmentes bort is kaptunk, amit az ágyban kortyolgattunk el.
Megfizethető, és amolyan pub-kajaként kiváló vegán ételeken kínál a Beelman’s, ahol növényi „csirkeszárnyat” ropogtathattunk. Drága, de olyan vegánoknak, akik hozzám hasonlóan mindenevő korukban rajongói voltak a tengeri ételeknek, kihagyhatatlan az Au Lac étterem - ahol fenomenálisan finom volt a grillezett nem-rákfarok. Igen, tudom - többnyire húsos-halas fogások vegán imitációit említem, de mivel máskor ritkán eszünk hasonlókat, nekem izgalmas gasztro-élményt jelentettek, még ha nem is választanám őket nap mint nap.
Volt egy autentikus thai lakománk is, a White Elephant étteremben - amely talán a legízletesebb ételeket sorakoztatta fel az összes említett közül, így aztán különösen örültünk, hogy ide szerveztük a búcsú vacsoránkat. Hajnalban friss emlékekkel, és örökre szóló élményekkel szívünkben elindultunk a reptérrre, ahonnan Mexikóba repültünk - ahol évről évre áttelelünk, és ahol óévbúcsúztató elvonulásainkat tartjuk.
Kaliforniától elköszönve Rick Castro szavai visszhangoztak a fejemben - a legendás fétis fotós a 80-as évek óta ismert megosztó, de mindenképpen magas művészi értéket képviselő munkáiról. Követjük egymást Instán, Los Angelesben jártunkkor pedig összeröffentünk egy ebédre. Egy ponton művészetéről mesélve azt mondta: „A dolgok nagyrésze fantázia.” A képeiről beszélt, de számomra igaz volt ez egész Amerikára is...
A teljes írásom a Sassy.hu-n, a Szeretlek Magyarország magazinján - a fent említett éttermek pontos elérhetőségeivel, és egy az utazáson készült egyperces videóval, itt ni: https://sassy.hu/gasztro/steiner-kristof-vegan-vakacio-kaliforniaban-rozsaszin-napszemuveg-nelkul/ x Steiner Kristóf
