06/12/2024
"Tegnapi rendezvényünk egy nagyon komoly mérföldkő a hallásveszteséggel élők számára, annak mértékétől függetlenül! 😍
👉 Egy mesterséges intelligencia alapú feliratozó szoftver magyar nyelvre optimalizált változata és okosmikrofonok együttes munkája t***e lehetővé végre, hogy kerek magyar mondatokban alkotott feliratot láthatunk egy kivetítőn. Nemcsak az előadók beszéde, hanem a közönség soraiból érkező kérdések, interakciók is olvashatók azonnal, hiszen egy hallássérült embernek mindent értenie kell ahhoz, hogy követni tudja mindezt, oktatási, vállalati, kulturális környezetben egyaránt! 😍
👉 Két ráadással: a kivetítő mellett a saját telefonján, eszközén is olvashatja a feliratot és nemcsak helyben, hanem ha online kapcsolódik be, akkor is, ez óriási dolog!
A végén pedig a teljes beszélgetést leiratként le is tudja tölteni magának, saját felhasználásra. Élő írótolmács nélkül, versenyképes áron.
Nagyon-nagyon vártuk ezt már! 😍
🥁 Mindezt a Salva Vita Alapítvány nyújtja elsőként!"
(Idézet: Kókai Gábor, az alapítvány munkatársa)
Gaborkokai.com
Tegnap az UNICEO Leaders Meeting esemény kerekasztalbeszélgetésében vettem részt a Szeglet Rendezvényházban, ahol a Nokia, a Morgan Stanley és az Eventrend Group munkatársaival osztottuk meg a tapasztalatainkat a közönség számára a CSR stratégia fontosságáról, részben a vállalati rendezvények összefüggésében.
Sok jó és hasznos példa elhangzott.
Például tudtatok, hogy a Gundel étteremben már van braille-írásos étlap és a felszolgálók jelnyelvi képzésben vettek részt?
Vagy azt, hogy milyen programjai vannak ezen a területen egy akkora cégnek, mint a Nokia, vagy a Morgan Stanley?
No meg, hogy a Szeglet egy teljesen akadálymentes rendezvényhelyszín, ahol már olyan szoftverekkel (is) le tudnak menedzselni egy panelbeszélgetést, ami közben az élő szöveget feliratozza a kivetítőn, segítve ezzel a hallásveszteséggel élő közönséget?
Érdekes volt. Köszönöm a meghívást és hogy én is megoszthattam ebben a témában a gondolataim.