08/01/2025
A mesék világába jó olykor-olykor "elmenekülni". Roppant fontos, hogy már gyerekként sokat meséljenek nekünk a szüleink, könyvek vegyenek körül, hogy később mi magunk is olvasó, gondolkodó, humánus emberekké váljunk.
Számomra, már kisgyermekként a könyvek, a mesék nemcsak a történeteik miatt (voltak) fontosak. Nagyon szerettem a szépen illusztrált mesekönyveket. Gyakran végiglapozgattam a kedvenceimet és gyönyörködtem a szebbnél szebb illusztrációkban.
Aztán ceruza és papír került a kezembe és azon kaptam magam, hogy a nekem legjobban tetsző képeket lerajzolom. Szokássá vált a dolog. Hazajöttem a suliból, kezet mostam, felütöttem az aktuális kedvenc meséskönyvemet, kikerestem belőle egy szép illusztrációt és rajzoltam. Órákon át. Persze, elolvastam a meséket is, hogy tudjam, mit is rajzolok éppen. Így még jobb volt az alkotás.
Akkor még nem tudtam, hogy ez is egyfajta meditáció. Kilépés a mókuskerékből, stresszoldás, a szorongásaim ösztönös csillapítása. Nagyon örülök, hogy nekem mindig is ez volt az egyik legfőbb megküzdési módszerem, amivel sem magamat, sem a környezetemet nem rombolom. Sőt, még adni is tudok vele, magamon kívül másoknak is. És ez csudajó!
Most fejeztem be ezt a mini acryl képet, egyszer már testfestésben megcsináltam magamnak, még a pandémia alatt. Most is csak saját örömömre festettem.
Oscar Wilde: A Boldog Herceg című csodálatos felnőtt meséje kicsi gyerekként került először a kezembe. Szinte az összes képet lerajzoltam a meséskönyvből, annyira lenyűgözött a történet és a hozzá készült szépséges illusztrációk is.
Aztán gimnáziumban, a ballagó tarisznyámban, a hamuba sült pogácsa mellett egy kis füzetet találtam, egyfajta lelki útravalót/útmutatót. Ezt a mesét.
Főiskolán pedig, bár nem irodalom szakra jártam (sajnos 😉🙂), kikönyörögtem a magyar tanszéken, hogy Oscar Wilde - ból szeretném írni mindkét szakdolgozatomat. Az óvodapedagógusit és a tanítóit is. Így történt, hogy A Boldog Herceg (és más Oscar Wilde mesék) lett az első szakdolgozatom témája, beleburkolva az esztétikai nevelés fontosságába, a második pedig Dorian Gray arcképe, talán az erkölcsi nevelésről, már nem emlékszem pontosan...
Oscar Wilde mindig is megosztó író volt, "bonyolult" magánélete miatt, de ettől nekem még kedvesebb lett.
Boldizsár Ildikó, a csodás mesekutató tartott nekünk anno a főiskolán egy fantasztikus előadást arról, hogy mindenkinek van egy személyes meséje, ami végigkíséri őt az életén, egyfajta vezérfonalként. Rögtön tudtam, hogy nekem a Boldog Herceg az. Minden kétséget kizáóan.
Aztán a 20-as éveim második felében eljutottam Párizsba. Nem volt kérdés, hogy addig nem jövök haza, amíg fel nem keresem a sírját a Pére Lachaise temetőben és a gúzsba kötött szárnyú angyalos sírkövére nem nyomok én is egy csókot, a sok száz, vöröslő rúzsnyom közé, a legpirosabb rúzsommal.
Oscar, imádlak! ❤️
"Míg éltem, és emberi szívem volt - felelte a szobor -, azt se tudtam, mi a könny, mert a Gondtalanság Palotájában laktam, ahova nem léphet be a Szomorúság. Nappal a kertben játszottam társaimmal, este pedig a Nagy Teremben én nyitottam meg a táncot. A kertet magas fal vette körül, de nekem eszembe se jutott megkérdezni, hogy mi van a falon túl, olyan szép volt odabent minden. Az udvaroncaim Boldog Hercegnek neveztek, és én csakugyan boldog voltam, ha a gyönyör boldogság. Így éltem, és így haltam meg. És most, hogy holt vagyok, ide állítottak, olyan magasra, hogy látnom kell a város minden szörnyűségét és nyomorúságát, és bár a szívem ólomból van, mást sem csinálok, csak sírok."
/Oscar Wilde: A Boldog Herceg - részlet/
www.instagram.com/viragradnoti
www.facebook.com/keszkenoworkshop
