DittaVilága

DittaVilága Kreatív, letisztult, természetközeli stílusok személyre szabva a hétköznapokban a DEKORÁCIÓ, ESKÜVŐ és a VIRÁGKÖTÉSZET terén MINDENKINEK.

IMÁDATOM tárgyai a RENDEZVÉNYEK és az a 13 ÉV, amit a dekorációs évek előtt köztük tölthettem immár tökéletes ALAPUL szolgálhatnak mindannak, aminek a TAPASZTALATÁVAL kiegészíthetjük rendezvényed, ESKÜVŐD megvalósulását, látványát és így VELETEK közösen igazán TÖKÉLETESSÉ tehetjük. PERSZE ebből az egészből nem kihagyva fűszerként egy icipici VIRÁGOT, illetve bármilyen természet nyújtotta csodát, GRAFIKÁT, egyedi arculatot, amivel immár 8 ÉVE MEGVALÓSÍTHATJUK az ÁLMOTOKAT a DEKORÁCIÓK terén.

Mert közösséghez tartozni jó…! 🙏🏻❤️Köszönjük Esküvői Szolgáltatók Szakmai Érdekképviseleti Egyesülete az egész éves áldo...
19/12/2024

Mert közösséghez tartozni jó…! 🙏🏻❤️

Köszönjük Esküvői Szolgáltatók Szakmai Érdekképviseleti Egyesülete az egész éves áldozatos munkát, minden Kollégának Boldog Békés Ünnepeket kívánunk! 🌲🙏🏻❤️

Az idei évben a párok álmaival együtt nekünk is sok álmunk megvalósult. Emese és Álmos júniusi Álomesküvője az egyik min...
04/12/2024

Az idei évben a párok álmaival együtt nekünk is sok álmunk megvalósult. Emese és Álmos júniusi Álomesküvője az egyik mindközül, ahol az általuk meghatározott stílus és látványképeket követően teljesen szabadon varázsolhattunk, mind a virág, a szín és formavilág kivitelezésében 🙏🏻
Örömmel mutatjuk Nektek ezen a mindehhez tökéletesen passzoló helyszínen készített képeinket, ezúton is megköszönve az Event's Hill fantasztikus szakmai együttműködését mindebben! 🤎
A dekoráció kivitelezése attól is lett ilyen álomszerű, hogy csapatmunka lehetett Vintagedekor - Provence Esküvő Juditunkkal 🙏🏻🤎 így most kivételesen egy kis személyes csapatfotót is csempésztem a képek közé, hogy Ti is lássátok, kiktől működünk mi igazán 🤎🤎🤎

Grafika: A pöttyösbögre_grafika
Boldogságkapu: Bucek Fabrication

Ezen a havas, nyirkos “előtéli” napon szeretném kicsit megszínesíteni a hangulatot a nyarunk legszínesebb, legvidámabb, ...
22/11/2024

Ezen a havas, nyirkos “előtéli” napon szeretném kicsit megszínesíteni a hangulatot a nyarunk legszínesebb, legvidámabb, legmosolygósabb esküvőjének képeivel…
Egy igazán szeretetteljes család, akik szerettek volna lányaikkal együtt egy szuper bulit a rokonokkal, barátokkal. Mi igyekeztünk ehhez minden körülményt megvalósítani 🤗
Köszönjük a csoda szakmai összefogást, szervezést Alida Wedding International Wedding Planning ❤️
Boldogok vagyunk, hogy megismerhettük a mindehhez tökéletesen passzoló helyszínt, a Event Hall -t és csapatát 😍
A fotókat pedig, amik mindezt megmutatják hálásan köszönjük -nak 🙏🏻
Ilyen csoda életet, sok mosolyt, vidámságot kívánunk Kata & Pieter egész életetekben! ❤️

És, akiknek sosem tudom eléggé megköszönni, akikkel teljes a DittaVilága csapata 🙏🏻:
Grafika: A pöttyösbögre_grafika
Tábla állványok: Bucek Fabrication
Mezei virágok: Pagony
Lufik: Magic World léggömb és partidekoráció

És elérkeztünk végre az idei szezon ESKÜVŐINEK BEMUTATÁSÁHOZ, elsőként május 11-ére utazunk vissza az emlékekkel, ABIGÉL...
10/11/2024

És elérkeztünk végre az idei szezon ESKÜVŐINEK BEMUTATÁSÁHOZ, elsőként május 11-ére utazunk vissza az emlékekkel, ABIGÉL és ZSOMBOR álomesküvőjére.

Hálásak vagyunk, mert első alkalommal volt lehetőségünk a Lógató helyszínen dolgozni, ahol egy igazi kis csoda világot és csapatot ismerhettünk meg, így alig várjuk, hogy mielőbb visszatérhessünk!

Abigél egy pasztell, nagyon letisztult világot álmodott meg egy kis greenery színesítéssel, ami így nem kerekedett felül az Ő szépségén, báján. És mellette szuperül passzolt a hely romantikus hangulatához.

Ezen az esküvőn megismerkedhettünk Kopcsa Dorottya Photography fotós kolleginával, akinek ezeket a csoda képeket köszönhetjük, amik minden részletükben tökéletesen visszahozzák, megmutatják Abigél és Zsombor szerelmét. Vele is szívből reméljük, hogy még soksok esküvőn dolgozhatunk közösen…

De a leghálásabbak Szepesi esküvőszervezőnek vagyunk, aki megismertette a munkásságunkat Zsomborékkal és ezáltal együtt valósíthattuk meg álmaikat.

Táblák: A pöttyösbögre_grafika
Állványok, virágtartók: Bucek Fabrication

Még mielőtt megosztanám Veletek az idei évi esküvők beszámolóit, engedjétek meg, hogy egy utolsó kis tavaszi szakmai-sze...
07/11/2024

Még mielőtt megosztanám Veletek az idei évi esküvők beszámolóit, engedjétek meg, hogy egy utolsó kis tavaszi szakmai-személyes élményt is megmutassak.

Oláh-Lautner Brigittaval 2 éve az unokaöcsémék esküvőjének szervezésének folyamatában találkoztam, mégpedig úgy, hogy a Menyasszony beleszeretett az Őszi Kiállításon Brigi ruháiba. Szerintem 5 perc alatt olyan volt, mintha mindig is együtt dolgoztunk volna, fantasztikus-izgalmas-szoros pár hét közös munka jött köztük és elkészítette Eli ruháját.
Rá egy évre már együtt állítottunk ki az Őszi Esküvő kiállításon.
Majd az a megtiszteltetés ért, hogy életének egyik legnagyobb eseményére, az új belvárosi Szalonjának a MEGNYITÓJÁRA mi álmodhattuk meg a dekorációt.
Most erről az eseményről érkezik pár kép, amiken fantasztikus kolleginákkal ünnepelhettünk együtt ezen a szuper napon!
A vendégváró finomságokat a Gléda Vendéglő biztosította. A hangulatról a Kollár Cluse Gergő gondoskodott. Az est fénypontja a Special Stuff közös divatbemutató volt, amelyre a modellek sminkjét Erdődi Edina Makeup Artist alkotta meg. Az eseményről pedig a Cafe Magazin készített egy szuper összefoglalót, olvassátok el Brigi történetét az oldalon!

Csodafotósunk volt aznap: melinda

Jah és a LÉNYEG: képzeljétek méltó módon idén a Lautner Bridal Couture az egyik JELÖLT a Hungarian Wedding Award az “Együttműködés díja” 2024 öltözék tervező kategóriában, SZURKOLJATOK velünk együtt pénteken! 🙏🏻👗

Az idei szezon megnyitása előtt, kora tavasszal volt egy fantasztikus csapatmunkánk egy kis csoda Budai Vendéglőben. A G...
04/11/2024

Az idei szezon megnyitása előtt, kora tavasszal volt egy fantasztikus csapatmunkánk egy kis csoda Budai Vendéglőben.

A Gléda Vendéglőben ugyanis a klasszikus ízek és vendéglátás mellett, lehetőséget teremtenek kis létszámú esküvők és rendezvények legmodernebb köntösben történő megvalósítására is, egy igazán elegáns enteriőrben.
Ha még nem ismeritek, akkor tiszta szívvel ajánlom, hogy nézzetek meg a weboldalukat - www.gledavendeglo.eu- olvassátok el a “Gléda filozófiáját” és látogassatok el Hozzájuk! 😋

Igyekeztünk a ruhák világában és mind hangulatban, tavaszi virágokkal, színekkel kiegészíteni mindezt a szuper alapot, egy igazán örömmunka, örömalkotás keretei között evvel a nacccceeerűűű szakmai csapattal… ❤️▶️

Ruha: Lautner Bridal Couture
Hajdísz: Special Stuff
Dekor: DittaVilága
Helyszín: Gléda Vendéglő
Modell: Anna Novák
Fotó: -fotográfus , Margaréta Photography and More
Smink, haj: Erdődi Edina Makeup Artist

Még egy kis esküvői hangulat a Gundel Esküvő -ból, a Városligethez méltóan egy igazán természetközeli Szertartáshelyszín...
23/10/2024

Még egy kis esküvői hangulat a Gundel Esküvő -ból, a Városligethez méltóan egy igazán természetközeli Szertartáshelyszín a teraszon, zárt, csendes, igazán meghitt miliőben, több százéves fák árnyékában…
És egy kis belső hangulat az Erzsébet Királyné Bálteremből, a Gundel legnagyobb rendezvényterméből…

Esküvőszervező: Menyegzőre Fel

www.minieskuvo.hu

👰🏻‍♀️:

📷: Purephoto
🎥: Love Forever Wedding
💐: DittaVilága
👗:
💄: Melinda Taylor Makeup Artist - Makeup For Love
✂️: Deményi Olivér Esküvői Fodrász
👠: Esküvő Tündér Cipőszalon
💍: Cango&Rinaldi
🎨: A pöttyösbögre_grafika

Szűk családi környezetben meghitt esküvő, akár pár hetes szervezéssel a Városligetben?A Gundel Esküvő minden egyedi igén...
22/10/2024

Szűk családi környezetben meghitt esküvő, akár pár hetes szervezéssel a Városligetben?
A Gundel Esküvő minden egyedi igényt megvalósít mindehhez, Menyegzőre Fel Ágota , pedig összefogja elképzeléseitek száljait és egy szuper esküvőt varázsol belőle, profi szolgáltató csapattal.
Mutatjuk az elegáns, igazán családias hangulatú Zsolnay Szoba varázsát, egy kicsit színes, izgalmas dekorációval életre keltve.

www.minieskuvo.hu

👰🏻‍♀️:

📷: Purephoto
🎥: Love Forever Wedding
💐: DittaVilága
👗: esküvői ruha
💄: Melinda Taylor Makeup Artist - Makeup For Love
✂️: Deményi Olivér Esküvői Fodrász
👠: Esküvő Tündér Cipőszalon
💍: Cango&Rinaldi
🎨: A pöttyösbögre_grafika

Mini esküvő, fantasztikus szakmai szolgáltatókkal, akár pár hetes szervezéssel a Városligetben?Nem is kérdés: a Gundel E...
21/10/2024

Mini esküvő, fantasztikus szakmai szolgáltatókkal, akár pár hetes szervezéssel a Városligetben?
Nem is kérdés: a Gundel Esküvő minden egyedi igényt megvalósít mindehhez különböző hangulatú, stílusú termeivel, Menyegzőre Fel Ágota, pedig összefogja elképzeléseitek száljait és egy szuper esküvőt varázsol belőle, profi szolgáltató csapattal.
Elsőként mutatjuk a Téli kertben rejlő lehetőségeket 😍🌿🌞

www.minieskuvo.hu

👰🏻‍♀️:

📷: Purephoto
🎥: Love Forever Wedding
💐: DittaVilága
👗: Esküvői Ruhaszalon
💄: Melinda Taylor Makeup Artist - Makeup For Love
✂️: Deményi Olivér Esküvői Fodrász
👠: Esküvő Tündér Cipőszalon
💍: Cango&Rinaldi
🎨: A pöttyösbögre_grafika

A tavalyi évet lezáró esküvőnk sok szempontból egy igazán különleges emlék számunkra.Az egyik, hogy egy kedves régi páru...
04/10/2024

A tavalyi évet lezáró esküvőnk sok szempontból egy igazán különleges emlék számunkra.
Az egyik, hogy egy kedves régi párunk ajánlásával érkezett Nóri és Péter a világunkba, a másik pedig, az maga az esküvő napja, ami december 16 volt, tehát végre egy igazi TÉLI esküvő, annak minden csodájával, szín, fény és hangulatvilágával.
Nóri úgy keresett meg, hogy elég konkrét elképzelése volt az esküvője díszletéről és, hogy sokminden van, amit Ő szeretne kézben tartani. Először őszintén ettől kicsit megijedtem, de a megbeszélések folyamán rájöttem, hogy nincs mitől, mert tökéletesen kiegészítettük egymást a tervezés és a kivitelezés folyamatában is.
Hálás vagyok, hogy mi valósíthattuk meg mindezt, hogy Nóri látványterveit, pinterest képeit és elképzeléseit, grafikai anyagaikat aznap életre kelthettük (ahogy Ő ezt a végén megfogalmazta 🙏🏻❤️😘)
Köszönjük Vintagedekor - Provence Esküvő Juditunk munkáját mindebben, a Bucek Fabrication állványait és a Nádas Tó Park Hotel csapatának segítségét, hogy mindez elkészülhetett… 🙏🏻❤️😉😘

Hihetetlen, hogy “csak” annyival maradtam el a beszámolókkal, hogy a lassan végetérő 2024-es csoda szezon után az első e...
02/10/2024

Hihetetlen, hogy “csak” annyival maradtam el a beszámolókkal, hogy a lassan végetérő 2024-es csoda szezon után az első elmaradásom még a 2023-as évből az immár egy Évfordulós Jókívánsággá is válik. 🙈😉😘🥳👰🏻‍♀️🤵‍♂️
De azt hiszem látva ennek az ominózus esküvőnek az egyedi tematikáját, szín és formavilágát ezt meg is érdemli ez az esküvő, hogy 5 nap hián 1 év távlatából is emlékezzünk rá.
Ha létezik kihívás, akkor ebben ezt éltük meg hosszú hónapokig, de minden pillanata megérte a sok fejtörést, egyeztetést, hálásak vagyunk, hogy részesei lehettünk!Drága Petra és Dávid, ezúton kívánunk Nektek csodás Házassági Évfordulót és a legszebbeket!
Köszönjük a fantasztikus szervezést Menyegzőre Fel ! 😘

Helyszín: Birdie Events & Wedding
Fotó:
Másod Fotós:
Ceremóniamester, szimbolikus szertartás: Debreceni Krisztina magyar, német, angol CM és szertartásvezető
Dekoráció: DittaVilága és Vintagedekor - Provence Esküvő segítő kezei 🙏🏻
Grafika: -illustraton
Tábla: A pöttyösbögre_grafika
Festő és háttérállvány: Bucek Fabrication
Dj: Best Event DJ
Smink: Pacsuta Ági - Sminkes
Frizura: lolashairbudapest
Menyasszonyi ruha: Igen Szalon
Fánkok: The Box Donut

Több, mint 700 lufi 🎈, 250 szál virág 🌸, 150 m szalag 🧵… A tegnapi napon elvittük a tavaszt egy irodaház falai közé 🌸🌼💐🌞...
24/04/2024

Több, mint 700 lufi 🎈, 250 szál virág 🌸, 150 m szalag 🧵…
A tegnapi napon elvittük a tavaszt egy irodaház falai közé 🌸🌼💐🌞🎈köszönjük, hogy megtehettük 🫶
A mosolytfakasztó, vidám, friss, ropogós időjárással dacoló 💪😉 szín és formavilág a megrendelő által készített grafikai anyag alapján készült.
Fantasztikus csapatmunka volt, amiért ezúton szeretnék köszönetet mondani az én szuper kollégáimnak 😉❤️, partnereimnek, akik nélkül most már egy centit sem moccanok 😉🙈.

Szervezés: @[100063626887996:2048:http://xn--bekszts-dyad2b.hu/]
Látványtervezés: DittaVilága
Lufidekor: Magic World léggömb és partidekoráció
Társdekor: Vintagedekor - Provence Esküvő
Kapuk, állványok: Bucek Fabrication & -provance esküvő & world léggömb és partidekoráció

A tavalyi szezonunkban volt egy szeptemberi esküvő, ami a kihívásaival együtt vált az egyik szívünkhöz legközelebb állóv...
23/04/2024

A tavalyi szezonunkban volt egy szeptemberi esküvő, ami a kihívásaival együtt vált az egyik szívünkhöz legközelebb állóvá.
Juli romantikus, imádja a klasszikus virágokat 🌸, a liliomot és a letisztult stílust, Csabi legó gyűjtő, 🏰szereti a rusztikus vonalat és Ők ketten imádják egymást 😉😍❤️ és Balogh Andrea - Andi Wedding - szertartásvezetés segítségével kiválasztották álom helyszínüket a Rókusfalvy Birtok -ot. Mi pedig megpróbáltuk mindezt egységessé formálni, közben egy kicsit a legózással visszautazva a gyermekkorunkba is, amit most örömmel mutatunk most Nektek.

Köszönjük a bizalmat, hogy mindezek vonalán mi valósíthattuk meg esküvőtökre a megálmodott dekorációt. 🫶

Boldogságkapu és állvány: Bucek Fabrication
Grafika: A pöttyösbögre_grafika

Végre érkeznek az ígért képek az én Dórimról 😍 és Marcimról Önmagukról, Szépségükről,Ragyogásukról, Szerelmükről és Bará...
05/04/2024

Végre érkeznek az ígért képek az én Dórimról 😍 és Marcimról Önmagukról, Szépségükről,Ragyogásukról, Szerelmükről és Barátaikról, az Ő CSODÁS szeptember 15-i NAPJUKRÓL…
És a fantasztikus szakmai Kollégákról, akikkel ez a varázs még tökéletesebb lehetett 🙏🏻🫶

Fotós: Szugfil Photo
Helyszín: Csillagfény Bár
CM: The Wedding MC
Szervező: Csulik-Gambár Ditta
Virágcsokrok, kiegészítők: DittaVilága
Videó: Weddingmovies
Smink: Henrietta Bacso
Haj: Tagscherer Veronika fodrász
Szertartás vezető: Balogh Éva - Szertartásvezető
Gyűrűk: Crico Ékszer
Menyasszonyi ruha: Esküvői Ruha Plaza
Vőlegény ruha: Manzetti Europe
Selfie gép: Fun Photo Company

16/03/2024

Együtt, értetek 🥰
Sokan kérdezték már, hogyan működik nálunk egyként is a 2 azonos területű cég 😊
Így készítettünk erről egy videót Nektek, ami ha szimpatikus, akkor egyben elindítva ezzel egy sorozatot is🤗
Fogadjátok szeretettel ❤️

DittaVilága
Vintagedekor - Provence Esküvő
Csulik-Gambár Ditta & Judit Balogh-Horváth

Végre elérkezett a pillanat, amikor az egyik legkedvesebb őszi emléket mutathatom Nektek.Hosszú évek, sok együtt töltött...
25/02/2024

Végre elérkezett a pillanat, amikor az egyik legkedvesebb őszi emléket mutathatom Nektek.
Hosszú évek, sok együtt töltött pillanat az esküvők világában, sok segítség, szeretet, közös tapasztalatok sora, amit kaptam Tőle…
Tőle, aki ennek a napnak az egyik főszereplője és aki azt a bizalmat is nekem adta, hogy a saját esküvőjéhez mi készítsük a kiegészítőket, a személyes virágokat és én pedig a szervezést, lebonyolítást segíthessem Nekik azon A Bizonyos Napon belül.
Életeim, Dórim és Marci- mindent köszönök még itt is, hogy Veletek élhettem meg mindezt, hogy megismerhettem Családotokat, Barátaitokat, hogy aznap én is a Családotok részesévé válhattam! 🙏🏻😍
De mindez a Csoda nem valósulhatott volna meg, ha nem egy ilyen fantasztikus kolléga csapattal valósíthatjuk meg mindezt… 🙏🏻

Fotós: Szugfil Photo
Helyszín: Csillagfény Bár
CM: Imre Vereb - The Wedding MC
Szervezés, lebonyolítás, virágok: DittaVilága
Videó: Weddingmovies
Smink: Henrietta Bacsó
Haj: Tagscherer Veronika fodrász
Szertartásvezető: Ever After
Gyűrűk: Crico Ékszer
Menyasszonyi ruha: Esküvői Ruha Plaza
Vőlegény öltöny: Manzetti Europe
Selfie gép: Fun Photo Company
Grafika, táblák: A pöttyösbögre_grafika
Welcome tábla állvány: Bucek Fabrication

Képek Róluk hamarosan 😍😉

Cím

Mátyás Tér 5
Dunakeszi
1045

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni DittaVilága új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése DittaVilága számára:

Megosztás

Kategória