Nem persze, csak fenekestül felfordul. Nem ismersz rá.
Szülőként funkcionálni, csodás, felemelő, megható, kemény, embert próbáló, kimerítő.
Muszáj töltődni, kikapcsolódni, hasonló élethelyzetben lévőkkel találkozni, tapasztalatot cserélni, “ventillálni”, hogy orvosoljuk a szülőséggel járó, érzelmi hullámvasút okozta émelygést.
Két gyerekkel már akkora lesz a szakadék a felnőtt életed és a szülő életed között, hogy ugrani kell…
Így kezdtünk el az 5 gyermekes marketinges férjemmel, Rönky Balázzsal 2020 első napjaiban azon gondolkodni, hogyan lehet a munkánk családbarát, hogyan lehetünk együtt felnőttként, hogyan lehetünk legtöbbet a gyerekekkel, és hogyan lehet értelmes elfoglaltságunk, lehetőleg helyben.
Mindkettőnket izgat, hogyan lehetne jobb a világ, mit tehetnénk azért, hogy legalább a szűkebb környezetünkben pozitív változásokat idézzünk elő. Szeretjük az inspiráló közegeket, embereket, helyeket, ahol valami pezsdül, változik, új megoldások születnek…
Szeretjük humorosan és könnyedén venni a nehézségeket, és szeretjük a gyerekeket is.
Sok baba-, gyerek-, és családbarát vendéglátó hely van a nagyobb városokban, és még több amelyben egy kiskonyhás gyereksarokkal, meg a vécében egy pelenkázóval pipálják ki ezeket a fogalmakat.
Kisgyerekes szülő-barát hely viszont kevés van. Még.
Egyet ismerek a HellóAnyu!-t Budapesten és mióta először betettem a lábam oda, szeretnék egy ilyen helyet közelebb is, magunknak is.
Ezek mentén körvonalazódott a
📷Galgahévízen, 50 km-re Budapesttől, Gödöllő és Hatvan között félúton.
Milyen hely ez a Macikávé?
Gyermekkorunk koffeinmentes italának analógiájára, egy játékos, vidám, üdítő kis hely, ahová kisgyerekes nők és férfiak felnőttként jöhetnek be, és közben a gyerekeik sem jelentenek akadályt. Senkinek.
Nyugodtan megihatnak egy kávét, kimehetnek a mosdóba, elolvashatnak egy cikket, miközben a babájuk, kisebb-nagyobb csemetéjük egyaránt kellemesen töltheti az időt, sőt figyelünk rájuk.
Itt nem kell feszengeni a gyerek “viselkedése” miatt. Nem ciki ha kiömlik a macikávé és ha vajas kenyeret rendel valaki.
Szeretnénk, ha mindenki pontosan azt kapná, amire szüksége van, legyen 0 vagy 99 éves – körülményekben, kiszolgálásban, hozzáállásban, programokban egyaránt.
Hozzánk lehet szervezni gyerekzsúrt, családi-, baráti összejöveteleket, tanfolyamokat, képzéseket, kulturális programokat, mozgásos vagy alkotó tevékenységeket, munkaerő-piaci visszailleszkedést segítő, stresszoldó vagy kommunikációs tréningeket, klubokat, bármit.
Mi is szervezünk sokmindent, de helyiségeink bérelhetőek, kapacitásainkat szívesen sokszorozzuk mások remek ötletei alapján is.
Szeretnénk, hogy ne legyen senki korlátozva attól, hogy gyermeke született.
Szeretnénk, hogy kiegyensúlyozottabb legyen a család abban a pár évben is amikor kicsik a gyerekek.
Szeretnénk, hogy ezt az időszakot mindenki úgy tölthesse, ahogy ő egyensúlyban érzi magát a különböző szerepeiben.