14/10/2023
✌🏼Bravo, Azahriah - egyúttal akkor már el is mondom a véleményemet a magyar zeneiparról✌🏼
Kétféle sikeres zenész létezik: az egyik a tudása által, a másik a közönség által kerül a csúcsra. Amíg világ a világ, mindkettőnek lesz létjogosultsága. A nagy tudásúnak azért, mert mindig lesz olyan, amit csak ő tud megoldani, amiben ő a legjobb, és bármennyire is szeretnék sokan elbagatellizálni, még mindig igaz a mondás: a tudás hatalom. A közönség által szeretett zenésznek pedig azért, mert aki képes örömet szerezni, közösségi élményt adni, hatni a zenéjével, az beteljesíti a zene legfőbb küldetését: a tehetségét az emberek szolgálatába állítva jobbá teszi a hétköznapjaikat. Mindkétféle zenésszel csak egyet lehet csinálni: fejet hajtani és gratulálni nekik. Aki háromszor meg tudja tölteni Magyarország legnagyobb arénáját, ott nincs kérdés. Számomra ezerszer inkább ez a 21 éves fiatalember, aki a zenéjével (!!!) ért el idáig, mint hátszéllel érdemtelenül nyomott, tehetségtelen előadók, akiknek a zenéje (!!!) ennek ellenére nem érdekel senkit. Szívből kívánok neki további sok sikert!
Akik engem elképesztő módon zavarnak, azok ők:
1. A fantomelőadók, akik folyamatosan jelen vannak a médiában, de nem koncerteznek (vagy ha igen, akkor ingyenes, nem jegybevételes koncerten, tehát ők SOHA nem mérettek meg piaci körülmények között).
2. Azok a zenészek, akik sem megfelelő tudással, sem számottevő közönséggel nem rendelkeznek, mégis kitartóan foglalják a helyet esetleg náluk tehetségesebb, kevésbé erőszakos társaik elől.
Nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez a két tábor a mai magyar zeneipar (🤣) legnagyobb része. Szeretném megkérdezni, hogy ők még meddig óhajtják mérgezni a zenei légkört? Miért nem állnak odébb tartással, elegánsan, miért kapaszkodnak foggal-körömmel? Annyira, de annyira reméltem, hogy a Covid alatt - aminek ez lehetett volna a zeneipar szempontjából az EGYETLEN előnye - megtisztul a szakma, feladják azok, akik addig is csak erőlködtek, de nem. Nem adták fel, sőt, új erőre kaptak, miközben a szívem szakadt meg azokért a nagy tudású és sikerű kollégáimért, akik depresszióba zuhantak. Van az a mondás, hogy “Küzdj az álmaidért!”. Meg van az is, hogy “Ne kergess hiú ábrándokat!”. Jó lenne, ha nem mindig csak az elsőt szajkózná mindenki, hanem az utóbbin is elgondolkodnának jónéhányan.