05/05/2024
Szia!
Örülök, hogy erre vetődtél!
Nóri vagyok. Anya, dúla, szer-tartó és grafikus.
Ezen az oldalon lesz szó a teherbeesésről, várandósságról, szülésről, gyermekágyról és úgy amúgy az anyagáról magáról.
Tarts velem! :)
Amennyiben dúlát keresel és/ vagy szeretnél egy szülésrebocsájtó ünnepet/ blessingwayt és szimpatikusnak találsz, kérlek írj egy emailt a [email protected] címre.
Ez még természetesen nem kötelez semmire :)
Na de ki is vagyok én és mi hívott a dúlaságba?
Mindig is érdekelt a szülés. Gyerekkoromban is sokszor volt a játék része és később fiatal felnőtt koromban is megmaradt ez a kíváncsiság. Sokat olvastam utána, szüléstörténeteket hallgattam és olvastam és vágytam rá, hogy én is megtapasztaljam milyen mikor egy nő átéli azt a csodás teremtőerőt, ami mindünkben ott van.
Az érettségi után elvégeztem egy grafika szakot, aminek véghajrájában a vizsgamunka körüli irreális elvárásoknak és stressznek köszönhetően időszakosan kiégtem. Jelentkeztem a SOTE szülésznő képzésére, fel is vettek, el is kezdtem, de végül másfele vezetett az utam és el kellett engednem az egyetemet.
Majd nem sokkal ezután terhes lettem az első kislányunkkal, Bejkével. Problémamentes gyönyörű várandósságom volt és ezt egy roham tempójú, intenzív otthonszülés koronázta meg. A kisbabás időszakot nagyon nehezen éltem meg, az erre az időszakra gyakran jellemző elszigeteltség miatt, amit a covid csak tetézett. Aztán lazultak a szabályok és én is már szabadabban mozogtam a babámmal vagy épp nélküle. Kis korkülönbséget szerettünk volna a gyerekek között, ami szerencsére meg is adatott, Villő úton volt hozzánk. Már csak azért is örültem a nyílvánvaló okokon túl, mert éppen fogalmam nem volt róla, hogy mit is kezdek majd magammal, mikor már nem leszek főállású anya. Kaptam plusz két évet kitalálni. A várandósság alatt újra visszataláltam a rajzoláshoz. Bejke imádja a könyveket és úgy gondolom ennek köszönhetően került közel a szívemhez az illusztráció. Egy könyvet is írtam neki, a nagytesónak, amit illusztráltam, de sajnos nem sikerült befejeznem a szülésig. A szülésig, ahol semmi nem úgy alakult, ahogy azt elterveztük (az otthon megszületés részt leszámítva), mégis egy annyira gyönyörű és erőt adó esemény volt, hogy a mai napig újra szülhetnékem támad, ha eszembe jut :D
És pontosan etájt történt, hogy a sógornőm teherbeesett a kisfiával. Sokat beszélgettünk a várandóssága alatt, s majd mikor kilenc hónappal Villő születése után megtudtuk, hogy már a szülőszobán vannak bennem átkattant valami. Azt éreztem, hogy nekem ott kell lennem. Nyilván ez nem úgy értendő, hogy berongyoltam a kórházba és berúgtam a szülőszoba ajtaját. Sokkal inkább azt éreztem, hogy felkapcsoltak egy lámpát és hirtelen tű élesen láttam magam előtt mit akarok: szüléseket kísérni. Pár héttel később, a szülinapomon, tőlem, magamnak befizettem a dúla képzésre, amire majdnem fél évet vártam. Egyrészről az volt bennem, hogy miért késtem le pont az őszi indulást, én már annyira ezt szeretném. Másrészről viszont nagyon élveztem ezt a várakozást. Mi az manapság felnőttként, amire ennyit vár az ember? Nem túl sok dolog. Pedig milyen élvezettel teli tud lenni a várakozás is. Eljött a tavasz. Úgy vágtam neki a képzésnek, hogy amíg a gyerekek kicsik nem tudok szülést kísérni, mert mellettük ez a készenlét nem hiszem, hogy kivitelezhető, de hát egy dúla feladata igen sokrétű, addig majd marad a többi szelet... majdan a második hónapban úgy léptem ki az ajtón, hogy hát ezt márpedig valahogy muszáj lesz megoldanunk, mert én tényleg ezt szeretném csinálni. NAGYON! :D
Hát így lettem én dúla.
